Három minisztert is kirúgnak a súlyos buszbaleset miatt Bulgáriában

17-en meghaltak, és 21-en megsérültek, amikor egy zarándokokat szállító busz a szakadékba zuhant az autópályáról Bulgáriában augusztus végén. A miniszterek másnap bejelentették, felelősséget vállalnak a szerencsétlenségért, a kormányfő kezdeményezte is három miniszterének felmentését.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Három minisztert is kirúgnak a súlyos buszbaleset miatt Bulgáriában

Bojko Boriszov bolgár kormányfő hétfőn megerősítette, felmentik a kormány három miniszterét az augusztus végi súlyos buszbaleset miatt, amelyben 17-en meghaltak, és 21-en megsérültek.

Nem mondhatom, hogy őket személyes felelősség terheli a szerencsétlenségért, de nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna. Éppen ezért vállalták a politikai felelősséget, lemondásukat benyújtva,

– mondta a kormányfő hétfőn.

A szófiai parlament csütörtökön fogja tárgyalni a miniszterek felmentésére vonatkozó javaslatot. Boriszov még augusztus 31-én kezdeményezte Valentin Radev belügyminiszter, Nikolaj Nankov regionális fejlesztési és közmunkaügyi miniszter, valamint Ivajlo Moszkovszki közlekedési, távközlési és információtechnológiai tárcavezető felmentését.

A nyugdíjas zarándokokat szállító autóbusz augusztus 25-én a nyugat-bulgáriai Szvoge település közelében egy hegyvidéki autópálya-szakaszon, rossz látási viszonyok között egy éles kanyarban haladva felborult, húszméteres szakadékba zuhant, és lángra kapott. Mielőtt a szakadékba zuhant, három gépkocsival ütközött össze. A miniszterek már a baleset másnapján, augusztus 26-án bejelentették, hogy készek felelősséget vállalni a szerencsétlenségért.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.