Plágiumvita: egymást savazza Spanyolországban a kormány és az ellenzék

Pedro Sánchez szocialista miniszterelnöknek eddig elérhetetlen volt a neten a doktori disszertációja. A liberális középpárt elnökéről, Albert Riveráról pedig – aki támadta – kiderült, nem is jogdoktor, ahogy állítja magáról.

  • hvg.hu
Plágiumvita: egymást savazza Spanyolországban a kormány és az ellenzék

Plágiumvita miatt az interneten is elérhetővé tették Pedro Sánchez spanyol kormányfő 2012-ben készült közgazdasági doktori disszertációját pénteken.

Az ügy az után robbant ki, hogy kedden lemondani kényszerült posztjáról Carmen Montón spanyol egészségügyi miniszter, mivel több sajtóorgánum is szabálytalanságokról számolt be jogi diplomájának megszerzése körül.

Másnap a parlament ülésén Albert Rivera az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt elnöke azzal fordult a szocialista kormányfőhöz: "kétségeket" vet fel, hogy disszertációja nem elérhető nyilvánosan.

Mint kiderült, a szöveg bárki számára kikérhető a madridi Camilo José Cela Egyetemen, de csak személyesen tekinthető meg, digitálisan nem. A spanyol sajtóorgánumok munkatársai egymásnak adták a kilincset az egyetem könyvtárában, hogy belepillanthassanak a több mint 300 oldalas, gazdasági diplomáciáról szóló szövegbe.

Sánchez egyik leghangosabb kritikusáról, Albert Riveráról pedig időközben kiderült, nem jogdoktor, ahogy az önéletrajzában állítja. A Barcelonai Autonóm Egyetem ugyanis arról tájékoztatott mindenkit, hogy a pártvezér hallgatójuk volt, de nem végezte el a kurzust, végképesítést nem szerzett náluk.

(El País, MTI)

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.