szerző:
hvg.hu/MTI

William Barr a néhai George H. W. Bush igazságügyi minisztere volt, és nem mellesleg köztudottan elkötelezett az erős elnöki hatalom mellett.

Donald Trump amerikai elnök William Barr jogászt jelölte igazságügyi miniszternek Jeff Sessions helyére.

William Barr a néhai George H. W. Bush kormányzatának igazságügyi minisztere volt, és nem mellesleg elkötelezett az elnöki hatalom megerősítését mellett – erről a New York Times írt bővebben.

Trump egy másik személyi változást is bejelentett: Heather Nauert külügyi szóvivőt jelölte új ENSZ-nagykövetnek. Nauert pedig korábban újságíróként dolgozott, 2017 óta a külügyminisztérium szóvivője.

Trump újságíróknak azt mondta, szombaton még további személyzeti változást közöl, amely a vezérkari főnökök egyesített parancsnokságát érinti.

Amerikai lapok további személyi változásokat is kilátásba helyeztek, többen pedzegetik, hogy John Kelly is távozhat a Fehér Ház kabinetfőnöki posztjáról, akinek már egy ideje megromlott a viszonya Trumppal.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Letahózhatta Kövér az ordibáló ellenzéki képviselőt

Letahózhatta Kövér az ordibáló ellenzéki képviselőt

Budapesten járt a világ egyik kedvenc szülésze

Budapesten járt a világ egyik kedvenc szülésze

Fölényes győzelemmel világbajnok Hosszú Katinka

Fölényes győzelemmel világbajnok Hosszú Katinka

Ugyanolyan sokszínű élővilág rejtőzik a talpunk alatt is, mint a felszínen

Ugyanolyan sokszínű élővilág rejtőzik a talpunk alatt is, mint a felszínen

Jön a havazás, szombaton hullhat le a java

Jön a havazás, szombaton hullhat le a java

Demcsák Zsuzsa elhagyná az országot

Demcsák Zsuzsa elhagyná az országot