A Szex és New Yorkból a kormányzói székbe?

A Szex és New York című tévésorozat határozott ügyvédnőjeként megismert Cynthia Nixon abban bízik, hogy az elitellenes hangulatban esélye lehet a politikai karrierre.

  • HVG HVG
A Szex és New Yorkból a kormányzói székbe?

Híres idegenként téblábolt az amerikai demokrata párt New York-i szervezetének múlt heti konvencióján az 52 éves Cynthia Nixon, aki maga is elismerte, hogy a közönség zöme Andrew Cuomónak, az állam kormányzójának a híve. A papírformának megfelelően a harmadik mandátumáért induló veterán politikus – akinek az apja, Mario Cuomo is három periódust töltött el az állam élén – be is söpörte a küldöttek 95 százalékának a szavazatát.

Nixon azonban nem adta fel, petícióval akar bekerülni a szeptemberi demokrata előválasztás jelöltjei közé, hogy ha ott győz, akkor novemberben indulhasson a kormányzói posztért. Abban bízik, hogy ha négy éve egy ismeretlen egyetemi professzor 34 százalékot tudott szerezni Cuomo ellen, akkor az elitellenes hangulatban a sikerre is lehetne esélye neki, akit nemcsak New York városban és államban, de világszerte jól ismernek Miranda Hobbesként, a Szex és New York című tévésorozat határozott ügyvédnőjeként. Különösen, hogy „civilben” második évtizede politikai aktivista, aki pártja balliberális szárnyát képviseli, amely Hillary Clinton 2016-os elnökválasztási kudarca óta erősödőben van.

AFP / Timothy A. Clary

Cynthia Ellen Nixon New Yorkban született, s ma is ugyanazon a manhattani környéken lakik, ahol felnőtt. Az apja rádiós újságíró volt, az anyja pedig a színiakadémián egy osztályba járt Paul Newmannel, de végül nem futott be színpadi vagy filmes karriert, helyette a lánya – akit válása után, annak hatéves korától egyedül nevelt – pályáját egyengette. Nixon már 9 évesen feltűnt abban a tévés vetélkedőben, aminek az anyja volt az egyik háziasszonya, 14 évesen pedig bemutatkozott a Broadwayn, ahol a Philadelphiai történet 1980-as felújításában szerepelt. Ugyanabban az évben a mozivásznon is feltűnt a Rossz kislányok című tinifilmben, amelynek a főszereplője Tatum O'Neal volt. Alig 18 évesen egyszerre két színdarabban játszott tizenéves lányt, és esténként rohangált a két színház között, de a kritikusok nem csak ezért dicsérték a teljesítményét. Apró szerepet kapott a nemrég elhunyt Milos Forman Amadeus című filmjében is.

Keményen dolgozott, kiválóan tanult, és számos gyerekszínésztársától eltérően felnőtté válva nem tűnt el a süllyesztőben. A New York-i Barnard College-ban végzett, és főleg a világot jelentő deszkákon jeleskedett, volt Júlia Shakespeare klasszikus drámájában, és szerepelt az AIDS-korszak hajnaláról, valamint a homoszexualitás társadalmi megítéléséről szóló, Angyalok Amerikában című színdarabban. Az igazi sikert az HBO 1998-ban indult sorozata, a Szex és New York hozta el számára, amely négy barátnő életét és romantikus kalandjait mesélte el hat évadon keresztül. A főszereplők közül egyedüli tősgyökeres New York-iként Nixon lubickolt a szerepben, ami idővel epizódonként több mint félmillió dolláros gázsit és Emmy-díjat hozott neki.

AFP / Getty Images / Drew Angerer

Egykori gimnáziumi osztálytársától, az irodalomtanár Danny Mozestől 1996-ban egy lánya, 2002-ben egy fia született. Amikor a lánya óvodába ment, akkor szembesült azzal, hogy New York közoktatási intézményei mennyire alulfinanszírozottak. Gyűléseket szervezett, tüntetéseken vett részt, egy alkalommal őrizetbe is vették. A kampánya során ismerkedett meg a közoktatás javításáért küzdő egyik szervezet aktivistájával, Christine Marionival. 2003-ban szakított Mozesszel, röviddel később randevúzni kezdett a nővel. Bár korábban nem kért a házasság intézményéből, 2012-ben hivatalosan is összekötötte az életét Marionival, amikor New York állam engedélyezte az egyneműek frigyét. Közösen nevelték Nixon két gyerekét, majd egy férfi barátjuk révén – akinek személyét nem hozták nyilvánosságra – Marioni teherbe esett, és 2011-ben megszületett a fiuk.