szerző:
MTI

Hét ember életét vesztette, és harminchárman megsérültek, hat sérült még életveszélyben van. A buszon negyvenen utaztak.

Balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz Kubában, a Guantánamo és Baracoa közötti veszélyes útszakaszon. Az utasok beszámolói szerint a busz egy másik járművet próbált megelőzni, de a manőver következtében a nedves és csúszós úttesten az oldalára fordult.

A sérültek között huszonkét külföldi is van: spanyol, argentin, amerikai, francia, holland, kanadai és mexikói állampolgárok. A helyi hatóságok három kubai állampolgárt azonosítottak a halottak közül.

A közlekedési baleset az ötödik leggyakoribb a halálozási okok közül a szigetországban. Egy friss jelentés szerint 2018 januárja és októbere között több mint nyolcezer közúti baleset történt Kubában. A szerencsétlenségek főként a sofőrök figyelmetlenségére, valamint a közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyására vezethetőek vissza, részben pedig az utak és a karibi ország idősödő gépjárműparkjára, amelyben egyes autók több mint ötvenéves oldtimerek.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Kizárhatják a Barcelonát a Király Kupából

Kizárhatják a Barcelonát a Király Kupából

A fehérsapkás magyarokkal mutatja be a Guardian a populizmus elleni mozgalmat

A fehérsapkás magyarokkal mutatja be a Guardian a populizmus elleni mozgalmat

A diktatúrában a szex is az ellenállás része

A diktatúrában a szex is az ellenállás része

Megkapta a spanyol behívót Sterbik Árpád, aki már bizonyított bravúros beugróként

Megkapta a spanyol behívót Sterbik Árpád, aki már bizonyított bravúros beugróként

Hazug hatalom, elszánt tüntetők - magyaros hangulat Belgrádban

Hazug hatalom, elszánt tüntetők - magyaros hangulat Belgrádban

Életveszélyessé vált, kikapcsolta az áramot az Elmű egy Dob utcai házban

Életveszélyessé vált, kikapcsolta az áramot az Elmű egy Dob utcai házban