szerző:
MTI

Dolgozhatnak, tanulhatnak az eddig táborokban élő migránsok.

Etiópia a területén élő majdnem csaknem egymillió menekültnek engedélyezte a menekülttáborok elhagyását és a munkavállalást egy csütörtökön elfogadott törvényben.

Az esetenként évtizedek óta Etiópiában élő menekültek eddig nagyrészt a mintegy húsz menekülttábor valamelyikében éltek, többségük munkát sem vállalhatott.

Uganda után Etiópia fogadta be a legtöbb menekültet Afrikában. A kelet-afrikai országban több mint 900 ezer olyan ember él, aki a szomszédos Szudánból, Dél-Szudánból, Eritreából, illetve Szomáliából kényszerült elmenekülni a fegyveres konfliktusok, a szárazság vagy üldöztetés miatt.

Az új jogszabály összhangban áll az ENSZ tavaly decemberben elfogadott menekültügyi csomagjával, amely támogatja, hogy a menekültek önmagukra támaszkodva tehermentesítsék a fogadó államokat. A megállapodás elősegíti azt is, hogy a menedékkérők minél nagyobb számban dolgozzanak a befogadó országokban, illetve hozzáférhessenek az oktatási és egészségügyi rendszerhez.

Az etiópiai jogszabály értelmében a menekültek elhagyhatják a táborokat, részt vehetnek az iskolai oktatásban, szabadon utazhatnak, munkát vállalhatnak az országban, amelynek pénzügyi rendszeréhez is hozzáférhetnek, így bankszámlát is nyithatnak.

Fitszum Arega, az Etiópiai Befektetési Bizottság vezetője szerint az új szabályozás egy félmilliárd dolláros munkahelyteremtési programhoz illeszkedik, amelynek célja százezer új munkahely teremtése. Ennek harmadát menekültekkel töltenék fel.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Több mint 37 millió forint gyűlt össze a kollégiumtűzben elhunyt férfi családjának

Több mint 37 millió forint gyűlt össze a kollégiumtűzben elhunyt férfi családjának

Súlyos hatással lenne Magyarországra Trump tervezett döntése

Súlyos hatással lenne Magyarországra Trump tervezett döntése

Beszakad a hőmérséklet szombaton

Beszakad a hőmérséklet szombaton

Még a mosogató is kockákból áll az életnagyságú Lego VW lakóbuszban

Még a mosogató is kockákból áll az életnagyságú Lego VW lakóbuszban

Meghalt Karl Lagerfeld

Meghalt Karl Lagerfeld

Jó hír a csípő- vagy térdprotézissel rendelkezőknek: tovább tart, mint gondolták

Jó hír a csípő- vagy térdprotézissel rendelkezőknek: tovább tart, mint gondolták