Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az Európai Bizottság nyilvántartásba vette az európai polgári kezdeményezést, egymillió szignót kell összegyűjteni.
Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy február 20-án nyilvántartásba veszi azt az európai polgári kezdeményezést, amely szigorú termékminőségi előírásokat, biztonsági és gyártási normák kötelező betartását, valamint a fiatalok védelmét biztosító felelős forgalmazási szabályokat követel az elektronikus cigarettánál.
A Követeljük az elektronikus cigaretta intelligensebb szabályozását! elnevezésű kezdeményezés olyan egyedi jogszabály kialakítására irányul, amely egyértelműen elkülöníti az elektronikuscigaretta-termékeket a dohánytermékektől és a gyógyszerektől – közölték.
A kezdeményezés nyilvántartásba vételére vonatkozó európai bizottsági döntés csak a javaslat jogi elfogadhatóságát érinti. A bizottság még nem vizsgálta, hogy az elektronikus cigarettában lévő folyadék mennyire ártalmas az egészségre.
A nyilvántartásba vételt követően egyéves időszak áll a szervezők rendelkezésére a támogató aláírások összegyűjtésére. Ha a kezdeményezés egy éven belül egymillió támogató nyilatkozatot kap legalább hét különböző tagállamból, a bizottságnak három hónapon belül reagálnia kell. Eldöntheti, hogy helyt ad-e a kérelemnek, vagy elutasítja, de döntését mindkét esetben indokolnia kell.
Az európai polgári kezdeményezés hivatalos nyilvántartásba vétele után lehetővé teszi, hogy egymillió – és a tagállamok legalább negyedéből származó – ember felkérje az Európai Bizottságot jogi aktusokra vonatkozó javaslatok előterjesztésére a hatáskörébe tartozó területeken.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.