Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Bekerítették az Iszlám Állam utolsó területét Szíriában, és már csak napok kérdése, hogy végleg felszámolják a dzsihádista mozgalom fészkét.
A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) hadműveletét irányító parancsnok közölte, hogy az iraki határhoz közeli Baghuz falu környékén körbezárták az Iszlám Állam (IS) fegyvereseit. Az SDF fő harcoló erejét a kurd egységek adják, a katonai akciót az amerikai légierő jelentősen támogatja.
Számos dzsihádista fegyveres mindazonáltal valószínűleg meg tudott lógni a menekülő civilek között. Feltételezhető, hogy Szíria középső sivatagos területein az IS néhány menedéket alakított ki, és az is valószínű, hogy alvó sejtjei iraki településeken is bujkálnak.
Mindazonáltal az Iszlám Államnak, mint területet ellenőrző szervezetnek hamarosan vége. Az IS önjelölt kalifája, Abubakr al-Bagdadi 2014-ben az észak-iraki Moszul egyik híres középkori mecsetjében kiáltotta ki a kalifátust, amely terjeszkedése csúcsán Szíria és Irak egy-egy harmadát ellenőrizte, saját zászlóval, valutával és igazságszolgáltatással, mintegy kétmillió ember felett uralkodva.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.