Minden hibájáért bocsánatot kérve mondott le az iráni külügyminiszter

Mohamed Dzsavád Zaríf ezt az Instagram-oldalán jelentette be.

  • MTI MTI
Minden hibájáért bocsánatot kérve mondott le az iráni külügyminiszter

"Bocsánatot kérek minden hibámért, amelyeket az utóbbi években külügyminiszterként követtem el. Köszönettel tartozom az iráni nemzetnek és a hivatali tisztségviselőknek" – írta.

Az IRNA iráni hírügynökség egy külügyi szóvivőre hivatkozva erősítette meg a miniszter lemondását.

Zaríf 2013 augusztusától vezette az iráni diplomáciai tárcát.

Külügyminiszterként oroszlánrésze volt az Irán nukleáris programját korlátozó 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodás létrejöttében. Ő vezette az iráni tárgyaló delegációt az úgynevezett P5+1 csoporttal (az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagja – Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország – és Németország) folytatott tárgyalásokon.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.