szerző:
MTI

Michael Ben-Ari, a Zsidó Hatalom vezetője lett az első politikus, akit eltiltott a Legfelsőbb Bíróság a választási indulástól. Pártja viszont indulhat.

Eltiltotta a Legfelsőbb Bíróság az indulástól az áprili 9-i izraeli parlamenti választáson Michael Ben-Arit, a Zsidó Hatalom (Ocma Jehudit) párt politikusát. Izrael alaptörvénye szerint három okból lehet kizárni valakit az indulásból a pártok listáján, ezek egyike a rasszizmusra való felbujtás, amivel Ben-Arit vádolták. Aviháj Mandelblitt főügyész számos példát hozott fel, melyek szerinte igazolták a súlyos és extrém rasszizmus vádját, és arra szólította fel a legfelsőbb bíróságot, hogy tiltsák el a szélsőséges politikust a törvényhozásba jutás lehetőségétől. Ezzel a határozattal első ízben zártak ki egy személyt, és nem egy teljes pártot a kneszetbe jutásból. Ben-Ari reagálásában "életünket uraló jogi juntának" nevezte a legfelsőbb bíróságot.

Ben Ari a bíróság előtt azt hangoztatta, hogy nem rasszista, a tőle származó idézeteket pedig kiragadták eredeti szövegkörnyezetükből, és csak azért tűnnek szélsőségesen kirekesztőnek és arabellenesnek. Múlt héten a kneszet választási bizottságának vitáján Aner Helman ügyész azzal érvelt Ben-Ari kizárása mellett, hogy az évek során rögzített beszédeiben nem tett különbséget az arab lakosság és az állam ellenségei között, megnyilvánulásai szerint az arabok arctalanok, mind árulók, ötödik hadoszlopnak és gyilkos nemzetnek nevezte őket.

A kneszet képviselőkből álló választási bizottsága a múlt héten mégis megengedte volna, hogy Ben-Ari induljon, és ezzel szembement Aviháj Mandelblitt államügyész jogi szakvéleményével, amelyet a bizottsághoz nyújtott be még döntésük előtt. A szakvéleményben foglaltak megegyeztek a legfelsőbb bíróság vasárnapi határozatával. A párt miniszteri tárcát, a kneszet alkotmányozó bizottságának elnöki székét, valamint tagságot követel a bírókat kinevező bizottságban, miután vezetőjét, Michael Ben-Arit arabok elleni rasszista megnyilvánulásai miatt a legfelsőbb bíróság eltiltotta az indulástól az április 9-ei parlamenti választásokon.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Sziget már jó ideje nem a magyar fesztiválok között játszik

A Sziget már jó ideje nem a magyar fesztiválok között játszik

A Huawei sem meri piacra dobni az összehajtható telefonját, tovább csúszik a Mate X

A Huawei sem meri piacra dobni az összehajtható telefonját, tovább csúszik a Mate X

Horn Gábor: Lábhoz

Horn Gábor: Lábhoz

14 ezer forint helyett most ingyen az öné lehet ez a két nagyszerű játék

14 ezer forint helyett most ingyen az öné lehet ez a két nagyszerű játék

A horvátok is lehagynák Magyarországot az euróbevezetéssel, csak van egy kis gond

A horvátok is lehagynák Magyarországot az euróbevezetéssel, csak van egy kis gond

Az ELTE oktatója otthagyja a katedrát, és a momentumos Cseh Katalin kabinetfőnöke lesz

Az ELTE oktatója otthagyja a katedrát, és a momentumos Cseh Katalin kabinetfőnöke lesz