szerző:
MTI

A lövöldözéskor Slavisa Krunic testőre, valamint az egyik támadó is meghalt.

Meggyilkolták Slavisa Krunicot, az egyik legismertebb boszniai szerb üzletembert – közölte kedden a Nezavisne Novine című boszniai napilap az internetes oldalán.

Az üzletemberre ketten lőttek rá kedd éjszaka Banja Lukában, a férfi a kórházba szállítását követően halt bele sebesüléseibe. A lövöldözéskor Slavisa Krunic testőre, valamint az egyik támadó is az életét vesztette. A rendőrség tájékoztatása szerint egyelőre nem lehet tudni, miért követték el a merényletet. 

Slavisa Krunic néhány évvel ezelőtt egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy óriási nyomásnak van kitéve, a boszniai Szerb Köztársaság kormányához közeli személyek többször is ki akarták vásárolni cégeiből, és mivel egyetlen politikai párt sem áll mögötte, egyedül kell megküzdenie az őt érő támadásokkal. 

Slavisa Krunic jelentős cégbirodalommal rendelkezett, egyebek mellett egy Banja Luka-i biztonsági vállalat, valamint egy országos pékséghálózat tulajdonosa volt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Két, az Iszlám Államot támogató nő ellen emeltek vádat Németországban

Két, az Iszlám Államot támogató nő ellen emeltek vádat Németországban

Bejegyezték a Népszavát tulajdonló energetikai céget

Bejegyezték a Népszavát tulajdonló energetikai céget

Feljelentették a Fideszt a villanyoszlopra helyezett plakátok miatt

Feljelentették a Fideszt a villanyoszlopra helyezett plakátok miatt

Hibrid és biturbó V8 egyben: itt a legújabb Mercedes GLE divatterepjáró

Hibrid és biturbó V8 egyben: itt a legújabb Mercedes GLE divatterepjáró

Az online rendelt ételeket és élelmiszereket is vissza lehet küldeni

Az online rendelt ételeket és élelmiszereket is vissza lehet küldeni

Hűtőmágneseket osztogatott Lázár János, és még ki is posztolta

Hűtőmágneseket osztogatott Lázár János, és még ki is posztolta