szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az elnök minden pártelnökkel tárgyal.

Minél hamarabb új választásokat szeretne az osztrák államfő, lehetőleg már szeptember elején. Alexander Van der Bellen tárgyalni fog a Heinz-Christian Strache helyére kijelölt Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökével, majd a többi pártelnökkel is leül - írja a Der Standard.

Sebastian Kurz néppárti kancellár vasárnap másfél órát tárgyalt Alexander Van der Bellen köztársasági elnökkel. Az osztrák államfő a tanácskozás után azt mondta: az elsődleges cél a stabilitás és a kormány cselekvőképességének fenntartása. Sebastian Kurz kancellár arról beszélt, hogy a Strache-ügy teljes felderítését szeretné annak minden lehetséges büntetőjogi vonatkozásával együtt. 

Egyelőre nem tudni, hogy addig lesznek-e személyi változások a kabinetben. Az ellenzék a szabadságpárti tárcavezetők távozását követeli, és szakértőkkel töltené fel a megürült miniszteri tisztségeket.

A szabadságpárt vasárnap délutántól tárgyal a válságra adandó válaszairól.

Kurz szombat este jelentette be, hogy felbontja a koalíciót az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ), miután annak vezetője, Heinz-Christian Strache egy korrupciós botrány miatt lemondani kényszerült alkancellári és pártelnöki tisztségéről.

Az FPÖ elnöke körüli botrány péntek este robbant ki, miután a Spiegel és a Süddeutsche Zeitung című német lapok közzétettek egy videofelvételt, amelynek tanúsága szerint a szabadságpárti politikus két éve a spanyolországi Ibiza szigetén a 2017-es választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy ausztriai befektetésre készülő, magát dúsgazdagnak valló orosz nőnek. A találkozón jelen volt Johann Gudenus, az FPÖ frakcióvezetője is.

Strache szerint politikai karaktergyilkosság áldozata lett. A lemondott FPÖ-elnök úgy vélte: a videó nyilvánosságra hozását szándékosan az európai parlamenti választásokra időzítették, hogy "felrobbantsák" az osztrák kormánykoalíciót. A volt alkancellár kijelentette, hogy nem követett el semmilyen jogsértést, és minden jogi lépést megtesz az ügy tisztázása érdekében.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Már öt érintett állítja: nem keresték őket az operettszínázi zaklatás miatt

Már öt érintett állítja: nem keresték őket az operettszínázi zaklatás miatt

Polt a cégbírósághoz küldte Vadait egy MTÜ-s összeférhetetlenség miatt

Polt a cégbírósághoz küldte Vadait egy MTÜ-s összeférhetetlenség miatt

Sylvester Stallone eladja fényűző Cadillac Escalade-jét

Sylvester Stallone eladja fényűző Cadillac Escalade-jét