Kivégeztek egy iráni férfit, aki állítólag Amerikának kémkedett

Kivégeztek Iránban egy férfit, a védelmi minisztérium egyik korábbi beszállítóját, akit azért ítéltek el, mert a hatóságok szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) kémkedett – jelentette szombaton az iráni állami média.

  • MTI MTI
Kivégeztek egy iráni férfit, aki állítólag Amerikának kémkedett

A férfi a védelmi tárca űrkutatási részlegének dolgozott, és 2010-ben feleségével együtt vették őrizetbe. A hatóságok állítása szerint lakásukon egyértelmű bizonyítékot találtak arra, hogy a férfi a CIA-nak kémkedett.

Az ügyet katonai bíróság tárgyalta. A férfit halálra, feleségét pedig 15 év börtönre ítélték. Miután a halálos ítéletet a legfelsőbb bíróság is megerősítette, a férfit a hét elején felakasztották a Teherántól mintegy 20 kilométerre fekvő Karadzsban található Gohardast börtönben - jelentette az állami sajtó.

Iránban gyilkosságért, nemi erőszakért, fegyveres rablásért és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekért is kiszabható a halálos ítélet.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.