szerző:
hvg.hu

A német állampolgárok száma 72,9 millió, 10,1 millió pedig külföldi, így jön ki a 83,01 milliós lakosság. 2011 óta változatlan a trend, de 2040-re mindenképp beindul a lakosság fogyása.

83 millió fölé emelkedett Németország lakossága 2018-ban, jelentette a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön. Egy év alatt 227 ezerrel – 0,3 százalékkal – növekedett a lakosságszám, így 83,019 millió volt tavaly év végén egész pontosan.

A népességnövekedés annak tulajdonítható, hogy a vándorlási mérleg – a be- és a kivándorlók számának különbsége – többlete meghaladta a születési mérleg – az élve születések és a halálozások számának különbsége – deficitjét, vagyis a bevándorlás ellensúlyozta azt, hogy többen haltak meg, mint amennyien születtek.

A vándorlási mérleg többlete 386 ezer fő volt, a születési mérleg deficitje pedig 167 ezer. A mintázat 2011 óta változatlan, de az utóbbi évekhez képest csökkent a bevándorlási többlet, és emelkedett a születési mérleg deficitje, így a népességnövekedés is lassult.

©

Tartományok szerinti bontásban leginkább Bajorország, Baden-Württemberg és Berlin lakossága növekedett. A nyugat-keleti megosztottság ebben a dimenzióban is erőteljesen megmutatkozik; nyugaton a Saar-vidéket kivéve valamennyi tartomány lakossága növekedett, keleten pedig – Berlint nem számítva – Brandenburg kivételével mindenütt csökkent a lélekszám.

A külföldiek aránya tavaly 12,2 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 11,7 százalékról. A német állampolgárok száma 2018 végén 72,9 millió volt – éves összevetésben 0,3 százalékkal csökkent –, a külföldieké 10,1 millió, ami 4,2 százalékos növekedés.

A Destatis szakértőinek előrejelzése szerint a népességnövekedés legalább 2024-ig folytatódik, de legkésőbb 2040-ben megfordul a trend, Németország lakossága csökkenni kezd. Az elöregedés és a munkaképes korúak számának csökkenése mindezzel párhuzamosan halad előre, 30 év múlva tíz ember közül legalább egy 80 éven felüli lesz Németországban, a munkaképes korúak – 20 és 66 év közöttiek – száma pedig a jelenlegi 51,8 millióról a 40-46 millió közötti sávba süllyedhet 2060-ig.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kövér kétmillió forintra büntette Hadházyt a táblalógatásért

Kövér kétmillió forintra büntette Hadházyt a táblalógatásért

Hollywood nem tűri tovább a partizsiráfokat

Hollywood nem tűri tovább a partizsiráfokat

Kétoldalú megbeszélésekkel folytatódott a maratoni uniós költségvetési vita

Kétoldalú megbeszélésekkel folytatódott a maratoni uniós költségvetési vita

Évtizedekig őrzi az állam az egészségügyi adatainkat

Évtizedekig őrzi az állam az egészségügyi adatainkat

Újra kerékbilincset raknának Budapesten a szabálytalanul parkoló autókra

Újra kerékbilincset raknának Budapesten a szabálytalanul parkoló autókra

Ellopott két Lamborghinit pár tinédzser, aztán egymásnak mentek a piros lámpánál

Ellopott két Lamborghinit pár tinédzser, aztán egymásnak mentek a piros lámpánál