Trump állítja: nem akar rendszerváltozást Iránban

Az elnök azt követően nyilatkozott így, hogy kedden délelőtt Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási vezetője kijelentette: országa "bizonyosan folytatja" atomprogramját, és csökkenteni fogja a 2015-ben aláírt többhatalmi atomegyezményben rögzített vállalásait. Az atomalkut a Trump-kormányzat tavaly tavasszal egyoldalúan felmondta.

  • MTI MTI
Trump állítja: nem akar rendszerváltozást Iránban

Donald Trump amerikai elnök kedden a Fehér Házban újságírók előtt azt állította, hogy nem akar rendszeváltozást Iránban.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter, aki az EBSZ egyik szervezetének tanácskozásán tartózkodik New Yorkban, előző este az NBC televíziónak azt nyilatkozta: Teherán kész a tárgyalásokra Washingtonnal, amennyiben az Egyesült Államok feloldja az Irán elleni szankcióit.

A perzsa diplomácia irányítója leszögezte azt is, hogy Irán nem akar háborút az Egyesült Államokkal. Mnt fogalmazott: szerinte sem Teherán, sem Washington nem akar fegyveres konfliktust, és nem fenyeget a háború közvetlen veszélye közöttük.

"Azt gondolom, hogy az amerikai elnök nem akar háborút, de a körülötte lévők nem bánnák" – jelentette ki Zaríf. De úgy vélte, hogy ezek a háborút szorgalmazók nem érik el, amit akarnak, mert "végül mindig az óvatosság győzedelmeskedik. Az emberek tudják, hogy Irán nagy és büszke ország és nem vennénk könnyedén egy katonai támadást"

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.