szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az amerikai alelnök kabinetfőnöke legalábbis erről beszélt újságíróknak a kormánygépen.

A Fehér Ház halálbüntetést javasol a tömegmészárlások elkövetői számára – értesültek amerikai újságírók hétfőn Marc Shorttól, Mike Pence amerikai alelnök kabinetfőnökétől, aki a Lengyelországból Írországba tartó alelnöki repülőgépen nyilatkozott.

Short azt mondta az újságíróknak: William Barr igazságügyi miniszter és munkatársai törvényjavaslat-csomagot készítettek elő a fegyvervásárlás és a fegyvertartás körülményeinek szigorítására és a tömegmészárlások elkövetőinek büntetési tételeire. E javaslatcsomag része az tervezet, amely előírná a kötelező halálbüntetést.

Az Egyesült Államokban a hétvégén Nyugat-Texasban elkövetett lövöldözés ismét felerősítette a fegyvertartás szigorításának követelését. Egyes demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok – például Beto O'Rourke és Julián Castro, texasi politikusok – a vásárlás előtti háttérellenőrzések jelentős szigorítását követelték.

Donald Trump elnök a hétvégén ugyan tartózkodott attól, hogy a fegyvertartás szabályainak szigorítására szólítson fel, de újságíróknak úgy fogalmazott: "rendkívül sok csoport dolgozik ezen a kérdésen, én tárgyaltam több szenátorral és képviselővel is. Az emberek azt szeretnék, hogy történjen már végre valami".

Trump elmondta azt is: a kormányzat több elképzelést és törvényjavaslatot vizsgál, ám nem részletezte ezeket.

Az elkövetkező hónapok és a jövő évi elnökválasztás egyik fő témája elemzők szerint várhatóan a fegyvertartás lesz. Az amerikai törvényhozók a jövő héten térnek vissza a nyári szabadságukról Washingtonba, és a kongresszus is a jövő héten kezdi újra a munkát. Mitch McConnell, a republikánus szenátorok frakcióvezetője már a nyár elején ígéretet tett arra, hogy az őszi ülésszakon különös figyelmet szentelnek e témának.

A The Hill című lap hétfői elemzése szerint van is esély egy új, szigorú törvény elfogadására, hiszen a 2018-ban tartott félidős választásokon több demokrata párti képviselő úgy győzött, hogy nagyon szigorú fegyvertartási törvények megszavazását ígérte.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Terjed az ebola is

Terjed az ebola is

A bevándorlási különadó a válságköltségvetés legjobban teljesítő adóneme

A bevándorlási különadó a válságköltségvetés legjobban teljesítő adóneme

Trianon. Kimondva - Juhász Gyula: Nem, nem, soha; József Attila: Bús magyar éneke

Trianon. Kimondva - Juhász Gyula: Nem, nem, soha; József Attila: Bús magyar éneke