szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Egy hétig nem sikerült összeszámolni a voksokat, Troy Price vállalta a felelősséget és lemondott.

A február 3-án tartott jelölőgyűléseken (caucus) kialakult kaotikus helyzet miatt szerdán lemondott Troy Price, az iowai Demokrata Párt elnöke.

Közleményében Price azt írta:

mint a párt elnöke, mélységes sajnálatomat fejezem ki a történtekért és az iowai Demokrata Párt nevében minden kudarcért vállalom a felelősséget.

A 2017 óta az iowai párt élén álló Price felügyelte a jelölőgyűlések eredményeinek összesítését. Ezúttal több mint egy hétig nem sikerült összeszámolni a voksokat, amelyeket több helyen újra is számoltak. A kialakult helyzetet a Demokrata Pártban és a választók táborában egyaránt értetlenkedés, majd gyanakvás fogadta, egyes elemzők a választások tisztaságáért is aggódtak.

Lemondó nyilatkozatában Troy Price hangsúlyozta, hogy "a demokraták jobbat érdemelnek annál, mint ami a jelölőgyűlések éjszakáján történt", és hozzáfűzte, hogy álláspontja szerint személye megnehezítheti a hibák kijavítását és a párt megújulását.

Február 3-án csaknem 1700 helyen tartottak jelölőgyűlést ebben a kicsiny középnyugati agrárállamban. Az eredmények késlekedését a Demokrata Párt először azzal magyarázta, hogy kézzel számoltak át minden egyes voksot, majd Price közleményben jelentette be: az eredmények továbbítására használt mobiltelefonos alkalmazások nem működtek megfelelően.

A késlekedés és a magyarázkodások nyomán elemzők és politikusok egyaránt felvetették, hogy a jövőben nem is Iowában kellene kezdeni az elnökválasztást megelőző előválasztási folyamatot.

A következő jelölőgyűlést február 22-én tartják Nevadában. A nevadai Demokrata Párt már jelezte: a szavazatok továbbításához nem az Iowában használt mobiltelefonos applikációt veszik majd igénybe.

A kedden New Hamsphire-ben tartott előválasztások után a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok közül Bernie Sanders, Elizabeth Warren és Amy Klobuchar szenátor szerdán már Nevadában kampányolt, míg Joe Biden egykori alelnök és Michael Bloomberg milliárdos vállalkozó a nagy lélekszámú afroamerikai közösségei okán fontosnak tartott Dél-Karolinában győzködte híveit. Dél-Karolinában február 29-en tartanak előválasztást.

Amerikai sajtójelentések szerint Joe Biden anyagi támogatóinak száma megcsappant az egykori alelnök Iowában és New Hampshire-ben elszenvedett kudarca után, Michael Bloomberg pedig szerdán több dél-karolinai afroamerikai vezető személyiség nyilvános támogatását nyerte el. A Politico című lapnak nyilatkozó dél-karolinai illetékesek és pártvezetők arról beszéltek, attól tartanak, amennyiben Bernie Sanders vermonti szenátor lenne a párt elnökjelöltje, a demokraták vereséget szenvednének nemcsak az elnökválasztáson, hanem elveszítenék a képviselőházi többségüket is, ezért inkább Bloomberg mellett teszik le a voksukat. A lap információi szerint Dél-Karolinában Bident "leírták", azaz nem tekintenek rá többé mint esélyes elnökjelöltre.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Trump: Mindenki nyugodjon le, elmúlik a járvány

Trump: Mindenki nyugodjon le, elmúlik a járvány

15 évesen elhunyt egy békési kézilabdázó

15 évesen elhunyt egy békési kézilabdázó

Hat évre ítéltek egy gyerekbántalmazó apát

Hat évre ítéltek egy gyerekbántalmazó apát