Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A COVID-19 betegség Angliában szedi a legtöbb áldozatot.
Az elmúlt huszonnégy órában 439 ember vesztette életét az új koronavírus okozta betegségben az Egyesült Királyságban, ahol így 5373-ra emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma – közölte a brit egészségügyi minisztérium hétfő este.
Az állami egészségügyi szolgálat, az NHS vasárnap 621, szombaton 703 beteg haláláról számolt be. A szombati volt az eddigi legnagyobb napi halálozási szám a brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta.
Az új halálozások közül 403-at Angliából jelentettek, ahol már 4897 ember halt bele a COVID-19 betegségbe. Az elmúlt napon elhunytak közül a legfiatalabb 35, a legidősebb pedig 106 éves volt. Tizenöt páciensnek nem volt más ismert egészségi problémája.
Walesben újabb 302 embernél mutatták ki a fertőzést az elmúlt egy napban, így 3499-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Az új halálesetek közül onnan 27-et jelentettek, így már 193-an haltak bele a megbetegedésbe.
Skóciában 255 újabb pozitív esetet regisztráltak 24 óra alatt, így ott összesen 3961 ember szervezetében mutatták ki eddig a kórokozót. Két újabb halálesetről érkezett hír, így az ott elhunytak száma 222-re emelkedett.
Észak-Írországban az elmúlt napon heten haltak meg a COVID-19-ben. Ott összesen 70 az elhunytak száma.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A legutóbbi költözésének hasonló fogadtatása volt, de esküvője és a pelenka-ügy nagyobb vihart vert.