50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
110 tonna tűzijáték lehetett az üzem raktárában. Legalább 97-en megsérültek, több mint 40 ember eltűnt.
Legkevesebb négy ember meghalt, 97 pedig megsérült pénteken Törökországban, azután, hogy egyelőre ismeretlen okból robbanássorozat indult be egy tűzijátékgyárban az északnyugati Sakarya tartományban, Hendek város közelében – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján. Koca a sérülteket illetően egyetlen súlyos esetről számolt be, és azt is elmondta, hogy a 97 emberből 16 már elhagyhatta a kórházat. Közölte: az üzemnek 186 alkalmazottja van, közülük húszan nem mentek munkába pénteken, 15-en pedig a robbanás előtt távoztak a létesítményből. A sajtótájékoztatón elhangzott:
Mintegy 40-45 ember eltűnt, róluk semmit sem tudnak még a hatóságok.
Az NTV török hírtelevízió korábbi jelentése szerint először három nagyobb detonáció rázta meg a létesítményt, azóta pedig már számtalan kisebb robbanás követte egymást. Az NTV helyszíni tudósítójának tanúsága szerint az épületkomplexum felől továbbra is robbanások hangja hallható.
Koca a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az eset következtében szén-dioxid, szén-monoxid és kén-dioxid szabadult a levegőbe, majd arra intette a közelben lakókat, hogy viseljenek maszkot, sőt ha lehetséges, ne mozduljanak ki otthonról, és az ablakokat se nyissák ki.
A mentési munkálatokban a katasztrófavédelem, az országos mentőszolgálat, a tűzoltóság és a csendőrség egységei is részt vesznek, köztük egy repülő és több helikopter. A robbanások nyomán felcsapó lángokat a tűzoltók időközben ellenőrzésük alá vonták.
Hendek polgármestere, Turgut Babaoglu az NTV-nek előzőleg azt nyilatkozta, hogy a koronavírus-járvány miatt a gyár nem értékesítette a tűzijátékokat, így a raktárak tele voltak. A hírtelevízió úgy értesült:
A létesítményben 110 tonna robbanóanyagot tároltak.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
Egyelőre egyetlen óvópedagógus érintett a Mackós óvodában.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.