Komoly károkat okozott a csütörtöki tűzeset az iráni nukleáris létesítményben

Halálos áldozat ugyanakkor nem volt.

  • MTI MTI
Komoly károkat okozott a csütörtöki tűzeset az iráni nukleáris létesítményben

Jelentős károkat okozott a natanzi nukleáris létesítményben az a tűz, amely csütörtökön ütött ki a központban, és ez a fejlettebb centrifugák fejlesztésére is hatással lehet - közölte vasárnap az iráni atomenergia-ügynökség.

A szervezet szóvivője elmondta, hogy Irán a sérült épületet nagyobbra és korszerűbbre cseréli. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. A Reuters hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó iráni források szerint a legvalószínűbb az, hogy kibertámadás. Az iráni hatóságok egyelőre csak annyit közöltek, kiderítették, hogy mi okozta a balesetet, de csak később hozzák nyilvánosságra, hogy szerintük mi történt.

A szóvivő tudatta azt is, hogy az anyagi kár ugyan jelentős, de a tűznek nincs áldozata.

A natanzi urándúsító központ nagy része a föld alatt található, és egyike azoknak a létesítményeknek, amelyeket a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőriz.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.