szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az ügyészség szerint három migránssegítő egyesület is szervezett mentéseket hajtott végre, hogy nagyobb médiafigyelmet kapjon.

A La Repubblica úgy tudja, a szicíliai Trapani ügyészsége készen áll vádat emelni a Párizsban alapított Orvosok határok nélkül (MSF), a londoni bejegyzésű Save the Children, valamint a német Jugend Rettet nevű civilszervezetek huszonnégy tagjával szemben.

A napilap azt írta, a szervezetek hajói "szervezett mentéseket" hajtottak végre azzal a céllal, hogy az NGO-k médiafigyelmet kapjanak.

Trapani ügyészsége március első napjaiban zárta le a 2016-ban és 2017-ben érkezett migráncsoportok tagjainak beszámolói alapján indított nyomozást.

Az ügyészség szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a civilszervezetek hajói a mentési műveleteket az embercsempészekkel egyeztetve hajtották végre, az embercsempészek nem egy esetben az NGO-hajókig szállították a bevándorlócsoportokat, és fel is léptek a civilhajókra.

A vád szerint a civilhajók fényjelzésekkel azonosították magukat, így jelezve, hogy az embercsempészek hajói elindulhatnak Líbia partjairól, miközben kikapcsolták azonosító radarrendszerüket, hogy az olasz és nemzetközi hatóságok ne tudják, pontosan hol tartózkodnak. A civilszervezetek az embercsempészeknek visszaszolgáltatták a migránsok szállítására használt csónakokat és mentőmellényeket.

A La Repubblica felvételeket közölt az ügyészségi dokumentációból. A fényképeket a Save the Children hajóján, a Vos Hestián inkognitóban tartózkodó rendőr készítette.

Az egyiken egy embercsempészként azonosított férfi látható, aki egy gumicsónakon egy bevándorlót bántalmaz a civilszervezet tagjai előtt. Az embercsempész ezt követően felszállt a Vos Hestiára, majd a civilhajóval migránsként a dél-olasz Reggio Calabriában ért partot. Lehallgatott beszélgetések szerint a Vos Hestia kapitánya, Marco Amato azt hangoztatta, hogy ő nem kém és nem rendőr, ezért nem jelentette fel az embercsempészt a hatóságoknál. A civilszervezet más tagja azonban értesítette a rendőrséget, és azonosította az embercsempészt.

Egy másik kép szerint 2016 júniusában a Vos Hestiát egy olyan motorcsónak közelítette meg, amelyen Szulejmán Dabbashi a líbiai Szabrátában működő embercsempész-szervezet vezetője tartózkodott.

A szicíliai és más dél-olaszországi ügyészségek hivatalból minden migránscsoport érkezésekor vizsgálatot indítanak a tengeri átkelés körülményeinek tisztázására. A legelső vizsgálat a Jugend Rettet ellen indult, melynek Juventa nevű hajóját 2017 augusztusában az olasz hatóságok lefoglalták az illegális bevándorlás pártolása, valamint az embercsempészekkel való "cinkosság" címén. A Juventa azóta is hatósági foglalás alatt van. A Vos Hestia hajót 2017 októberében kutatták át.

2017 nyarán a Gentiloni-kormány belügyminisztere a baloldali Marco Minniti volt, aki megállapodást íratott alá a tengeren tevékeny NGO-kkal a migránsok szállításának szabályozásáról. Ezt a Save the Children és az MSF aláírta, a Jugend Rettet elutasította.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Mobilra is jöhetnek a legnépszerűbb PlayStation-játékok

Mobilra is jöhetnek a legnépszerűbb PlayStation-játékok

200 eurós bónusszal csábítja a turistákat Málta

200 eurós bónusszal csábítja a turistákat Málta

Ausztráliában 700 ezer oltás után két vérrögösödéses esetet találtak

Ausztráliában 700 ezer oltás után két vérrögösödéses esetet találtak