Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Robert Schuman mélyen hívő katolikusként szolgálta az európai egység ügyét.
Robert Schumannak, az Európai Unió egyik alapító atyjának tartott német-francia politikusnak is tiszteletre méltó címet adományozott Ferenc pápa – közölte a Vatikán. Ez az elismerés az első lépés a szentté avatás útján. A Reuters által idézett vatikáni közlemény kiemeli: a mélyen hívő katolikus Schuman a politikát Isten szolgálatának tekintette.
Az 1886-ban Luxemburgban született Robert Schuman a II. világháborúban a Gestapo fogsága elől kolostorokba menekült, a háború lezárása után a francia kormányban töltött be fontos pozíciókat. Konrad Adenauer és Alcide de Gasperi mellett az európai egység egyik megteremtőjének tekintik. A politikus munkájának eredményeként írták alá 1951-ben az európai integráció első intézményesült formáját, az Európai Szén- és Acélközösséget megteremőt megállapodást, majd 1957-ben a Római szerződést, amely megalapította az Európai Unió előzményének tekintett Európai Gazdasági Közösséget, illetve az Euratomot. Egy évvel később az akkor megalakuló Európai Parlament első elnökévé is megválasztották – sorolja közleményében a Szentszék.
Schuman Isten útját követve soha nem házasodott meg, a politikai tudományok mellett bibliatudós is volt, munkáját XII. Piusz pápa, Aquinói Szent Tamás és Jacques Maritain 20. századi francia filozófus gondolatai befolyásolták.
Vezető képünkön: XXIII. János pápa és Robert Schuman
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.