szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Négy beteg halt bele abba, hogy szívműtétük után levegővel oltották be őket.

Rohamszerűen romló tüneteket és halálos agykárosodást állapítottak meg az orvosok azoknál a texasi pácienseknél, akiknek az artériájába Texasban egy helyi nővér, a 37 éves William Davis levegő injekciózott. Davist kedden bűnösnek találta az esküdtszék a betegek meggyilkolásában, a bíróság jó eséllyel halálra fogja ítélni – írja a BBC.

Az ügyészek szerint Davis hét embert célzott meg támadásaival, áldozatai jellemzően 47 és 74 év közötti férfiak voltak. Kezdetben a kórház orvosai is tanácstalanok voltak azzal kapcsolatban, hogy hogyan romolhatott vissza egyébként a műtét után sikeresen lábadozó betegeik állapota. A hatóságok beszámolója szerint azonban egy CT-felvétel alapján rájöttek, hogy valószínűleg nem a szívük okozza a gyors romlást.

A tárgyalás során videófelvételeket is bemutattak arról, ahogyan Davis az egyik betegnek beadja az injekciót. Csupán három perccel később a beteget figyelő készülék bejelzett, az illetőt pedig már nem lehetett megmenteni. Davis jelenleg őrizetben van, óvadéka közel kilencmillió dollár.

(Címlapképünk illusztráció)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Világ

Texasi szenátor: az abortusz nem oldja meg a nemi erőszak áldozatául esett nők problémáit

Bár a héten felfüggesztették a texasi abortusztörvényt, még mindig van rá esély, hogy a gyakorlatban is érvénybe lép a jogszabály, mely a terhesség hatodik hetétől tiltja az abortuszt, még nemi erőszak és vérfertőzés esetén is. A Deutsche Welle riporterének a törvényt író szenátor azzal érvelt, hogy a terhességmegszakítás nem oldja meg az erőszaknak áldozatul esett nők problémáit. Egy texasi orvos viszont arról beszélt, hogy halálos fenyegetéseket kapott, mert segített a hozzá forduló nőknek. Körkép az amerikai államból.