Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Ezentúl súlyos bűncselekménynek számít, ha valaki csatlakozik a gázai-övezeti szervezethez.
Törvényen kívüli szerveződéssé nyilvánította pénteken a Gázai övezetben hatalmon lévő Hamász iszlamista csoportot a brit kormány, miután a londoni alsóház az erről beterjesztett rendeletet jóváhagyta.
Az Egyesült Királyság területére vonatkozó intézkedés azt jelenti, hogy ezután súlyos bűncselekménynek számít a csatlakozás a brit kormány által militáns iszlamista terrorszervezetnek minősített csoporthoz, és az is, ha valaki másokat a Hamász támogatására biztat.
A nemrégiben szigorított brit terrorizmusellenes törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók, akiket e két vádpontban a brit bíróságok bűnösnek találnak.
A brit belügyminisztérium a londoni alsóháznak éppen egy hete beterjesztett, pénteken jóváhagyott rendelete indoklásában hangsúlyozta, hogy a Hamász rendszeresen Izrael megsemmisítésére felhívó nyilatkozatokat tesz, az iszlám törvényalkalmazáson, a saríán alapuló iszlám palesztin állam létrehozására törekszik, és terrorcselekmények részese.
A szervezet katonai szárnyát a brit kormány már húsz évvel ezelőtt törvényen kívül helyezte, de a brit belügyminiszter által elvégzett új helyzetértékelés arra az eredményre jutott, hogy az intézkedést a Hamász egészére, vagyis a szervezet politikai szárnyára is ki kell terjeszteni a brit lakosság és a nemzetközi közösség védelme, a terrorizmus elleni globális küzdelem támogatása jegyében - áll a rendelkezés indoklásában.
(Csatolt képünk archív, illusztráció.)
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.