Felemelt fővel akart távozni a 35 éves Sebastian Kurz, amikor bejelentette, hogy miután októberben lemondott a kancellári posztról, nem vállalja tovább a pártelnöki és a parlamenti frakcióvezetői tisztséget sem. Az osztrákok azonban inkább úgy fognak emlékezni rá, hogy az utolsó pillanatban is mást okolt kudarcáért. „Állandó megfigyelés alatt álltam, mindig úgy éreztem, hogy vadásznak rám” – magyarázta, s hozzátette: a lemondása előtti hónapokban nem hagyták dolgozni, s állandó vádaskodásnak volt kitéve.

Sebastian Kurz volt osztrák kancellár sajtótájékoztatót tart Bécsben 2021. december 2-án, amelyen bejelentette, hogy minden politikai megbízatásáról lemond, és teljesen kivonul a politikai életből.

MTI / EPA / Christian Bruna

A „vádaskodások” nem véletlenül jöttek, több ezer oldalnyi dokumentum – köztük a Kurz és szövetségesei közötti SMS-ek valamint emailek – bizonyítják, hogy az akkor a külügyminiszteri posztot betöltő Kurz egyik szövetségese, a pénzügyminisztérium főtitkári székében ülő Thomas Schmid 2016-2018 között 1,2 millió eurónyi közpénzt juttatott törvényellenes módon az Österreich médiacsoportnak, amely cserébe olyan cikkeket és meghamisított közvélemény-kutatásokat publikált lapjaiban, amelyek azt bizonyították, Kurz a legalkalmasabb arra, hogy átvegye az ÖVP elnöki tisztét. A tendenciózus cikkek állandóan támadták a párt akkori vezetőjét, Reinhold Mitterlehnert, akit Kurz a Schmidnek küldött egyik üzenetben egyszerűen seggfejnek nevezett. „Ügyes befektetés. És Wolfgang Fellner (az Österreich médiacsoport vezetője) kapitalista. Bárki fizet, ő intézi. Imádom” – írta Schmid Kurz egykori szóvivőjének, Johannes Frischmannak.

Bár a botrány csak alig több mint két hónapja robbant ki, a gazdasági bűncselekményeket és korrupciót vizsgáló ügyészség, a WKStA már 2019 óta nyomozott: Schmid telefonját – amelyen 300 ezer üzenetet találtak – például már két évvel ezelőtt elkobozták a hatóságok. Jelenleg Kurz és kilenc társa ellen folyik vizsgálat, s bár az exkancellár mentelmi jogát már felfüggesztették, vádat még senki ellen sem emeltek.

Hullanak a bábok

Úgy tűnt egy ideig, hogy a változatlanul mindent tagadó Kurz harcolni fog a vádak ellen, s miután lemondott, azt az addigi külügyminisztert, Alexander Schallenberget nevezték ki kancellárnak, akiről a legtöbben úgy gondolták, csak addig marad a kormányfői székben, amíg Kurz tisztázza magát a vádak alól. A „bábszerepet”  látszik megerősíteni az, hogy amint az exkancellár közölte, visszavonul a politikától, Schallenberg is bejelentette lemondását, amit azzal magyarázott, hogy szerinte egy kézben kell tartani a kancellári és a pártelnöki posztot, neki viszont nem áll szándékában az ÖVP élére állni. Schallenberg után Kurz másik bizalmi embere, Gernot Blümel is megírta egy Facebook-bejegyzésben, hogy távozik a kormányból.

Alexander Schallenberg

MTI / EPA / Christian Bruna

Nem véletlen, hogy sorra lépnek le a vezető politikusok, Kurzról nem csak hívei, hanem ellenfelei is azt gondolták, hogy minden válságból képes győztesként kikecmeregni. Pályája ugyanis korábban csak diadalokból állt: miután 2003-ban belépett az ÖVP ifjúsági szervezetébe, 2009-ben már őt választották meg – 99 százalékos támogatással – a tömörülés vezetőjének. 2011-ben már a belügyminisztérium államtitkára volt, 2013-ban pedig úgy került be a parlamentbe, hogy az egyéni jelöltek közül ő kapta a legtöbb szavazatot. Ugyanennek az évnek a decemberében visszaadta a képviselőséget, s 27 éves korában kinevezték külügyminiszterré. 2017-ben átvette a pártelnöki tisztet Mitterlehnertől, s győzelemre vezette pártját a választásokon. Az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) lépett koalícióra, s viszonylag simán túlélte a 2019-es Ibiza-botrányt, amelybe belebukott az FPÖ élén álló Heinz-Christian Strache. (Az Ibiza-gate részben hasonlított Kurz mostani botrányára: akkor a magát orosz milliárdos rokonának kiadó fiatal nő ajánlott az FPÖ-nek médiatámogatást kormánymegbízásokért cserébe.)

Egyszemélyes párt

A pártelnöki tiszt és a kancellári poszt az eddigi belügyminiszternek, Karl Nehammernek jut, ám Kurz annyira egyszemélyessé tette a pártot, hogy jelenleg nincs olyan politikus, aki rövid időn belül rendet tudna tenni az ÖVP-ben. A botrány pedig igencsak megtépázta a 2019-es választáson – leginkább Kurznak köszönhetően – jól szerepelt pártot: a nyár végén még a néppárt állt a népszerűségi listák élén, ám mostanra az ellenzéki szociáldemokraták utolérték az ÖVP-t. Épp ez az oka annak, hogy aligha hozzák előre a 2023-ban esedékes választást: az ÖVP és a vele koalícióban kormányzó Zöldek vezetői is tudják, hogy sokat veszítenének, ha most járulnának urnákhoz az osztrákok.

Karl Nehammer

MTI / EPA / Christian Bruna

Bár a Kurz-botrány komoly hullámokat keltett az osztrák társadalomban, Ausztriától korábban sem voltak idegenek a korrupciós ügyek. És nem csak az Ibiza-botrány: az 1980-as években is több vezető politikust értek vesztegetésen, nem véletlen, hogy 1985-ben a német Der Spiegel Botrányköztársaságnak (Skandalrepublik) nevezte Németország keleti szomszédját. „Az osztrák történelemben sokszor előfordultak ilyen ügyek, tulajdonképpen az ország modernkori történelme a botrányokról szól. Ausztria szereti úgy reklámozni magát, mintha egy mini-Németország lenne, ám a valóságban inkább olyan, mint egy kelet-közép-európai, vagy egy balkáni állam” – idézte a Financial Times című brit lap Marcus How-t, a VE Insight nevű kutatóintézet vezető elemzőjét. A szakértők szerint a Kurz-rendszer sokkal régebbi, mint maga Kurz. Annyi a különbség, hogy a most megbukott kancellár új szintre emelte a korrupció rendszerét.