A tavaly augusztusi, afganisztáni hatalomátvétel óta töretlen a népszerűsége a kabuli vidámparkoknak a tálibok körében. A Reuters szerint egészen addig, amíg a tálib szélsőségesek alig néhány nap alatt át nem vették a hatalmat az országban, sok harcos egyáltalán nem járt a fővárosban, Kabulban, és nagyon sokan életük eddigi nagy részét az amerikai csapatok által támogatott kormányzati erők elleni lázadással töltötték, ezért is érthető a fokozott rajongás a szórakoztató parkok iránt.
A Reuters annak apropóján tett közzé egy láthatóan korábbi videót arról, ahogy a tálib harcosok jót szórakoznak az egyik kabuli vidámparkban, hogy szerdán a szóvivőjük bejelentette: mostantól tilos fegyvert és katonai egyenruhát viselni az ilyen helyeken, ráadásul a játékok közé katonai járműveket sem engednek be többé.
Az intézkedésre azután került sor, hogy a tálibok újabban erőfeszítéseket tesznek azért, hogy egy kevésbé szélsőséges imidzset alakítsanak ki magukról a világ és az afgán emberek szemében. Több hírügynökség is megerősítette például, hogy az afgán állami egyetemekre visszaengedték a nőket, igaz a női hallgatók csak a férfiaktól elszeparáltan tanulhatnak.
Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.