Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Az orosz elnök elsősorban humanitárius okokból, a szakadár „népköztársaságokban” élő orosz etnikumú lakosság védelmében döntött Luhanszk és Donyeck elismerése mellett – áll az orosz külügyminisztérium közleményében. Szó esik benne arról is, hogy 2014-ben radikális ukrán nacionalisták egy alkotmányellenes puccsal ragadták magukhoz a hatalmat Kijevben, akik a nácikat dicsőítik és NATO-hídfőállást akarnak csinálni az országukból Oroszország ellen.
Ezzel nem értettek egyet a donbaszi emberek és két népszavazásban mondták ki az elszakadásukat Ukrajnától. Erre Kijev sikertelen katonai akciókkal válaszolt, majd Oroszország segítségével sikerült megálljt parancsolni a vérontásnak és tető alá hozták a minszki egyezményt, amit az ukránok az első pillanattól kezdve nem tartottak be – írják.
A közlemény szerint az elmúlt években a két szakadár terület lakossága állandó tüzérségi és aknatűz alatt élt, több ezren meghaltak, több tízezren megsebesültek közülük, és ez nem más, mint népirtás, amit Ukrajna a saját lakossága ellen folytat. Ezek láttán Oroszországnak „nem volt más választása”, mint elismerni a két „népköztársaságot”, amivel garantálhatják, hogy az ottaniak békében élhessenek.
