szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Már 340 holttestet találtak a Kijev melletti városban. A Kreml szóvivője ugyan semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá az állítását, de kijelentette, hamis felvételekről van szó.

Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Friss cikkek a témában

Újabb holttestek kerültek elő az ukrán főváros, Kijev melletti Bucsában: az Ukrajinszka Pravda című helyi hírportál egy temetkezési szolgáltatóra hivatkozva azt írta, hogy vasárnap késő estig 330-340 holttestet gyűjtöttek össze. A beszámoló szerint további tetemek után folyik a kutatás, egyes holttesteket hátsó udvarokban temettek el. A holttesteket az orosz csapatok kivonulása után találták meg.

Az ukrán ügyészség bejelentette: a holttesteket igazságügyi orvosszakértők fogják megvizsgálni, hogy fény derüljön a bűncselekmény hátterére.

Oroszország tagadja, hogy bármi közük is lenne a gyilkosságokhoz; a berlini orosz nagykövetség „a kijevi rezsim által a nyugati média számára rendezett színjátékról” beszélt, a Kreml pedig hivatalosan is tagadja a vádakat. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn közölte: „a tények és az események kronológiája nem támasztják alá Ukrajna verzióját” – írja a Guardian.

Peszkov semmilyen bizonyítékot nem nevezett meg az állítása alátámasztására, de közölte, „orosz specialisták” hamisításokat és szerkesztéseket találtak a tömegsírokról készült videófelvételeken.

Az ügy miatt vizsgálatot rendelt el az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke: Moszkva az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte hétfőre. Alekszandr Basztrikin utasította az SZK nyomozati főcsoportfőnökségét, hogy elemezze „az ukrán védelmi minisztérium által terjesztett, civileknek a Kijev megyében lévő Bucsa városban történt megöléséről szóló információkat”. A vizsgálat az orosz büntető törvénykönyv 207.3. cikke alapján indult, az orosz fegyveres erők bevetésétre vonatkozó, „szándékosan hamis információk nyilvános terjesztése tényállása alapján”, mivel az SZK szerint a videókat Ukrajna „az orosz hadsereg lejáratásának szándékával” terjeszti.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az alábbi hírfolyamunkban követheti:

Mérgezett pitét osztogattak az oroszoknak, a civil áldozatok száma 3500-hoz közelít - percről percre a háborúról

Az ukrán ügyészség szerint a Kijev körüli városokban mindeddig 410 holttest találtak. Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége a Facebookon kért segítséget a magyaroktól. Percről percre hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!