Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
A nyugat-ukrajnai város vezetője az után nyilatkozott, hogy az oroszok négy rakétát lőttek ki a városra, s a támadásban hat ember meghalt, 11-en pedig súlyosan megsebesültek. Két ember állapota válságos.*
„Az ellenség meg akar semmisíteni minket, az egyetlen lehetőségünk az, ha harcolunk” – mondta a politikus, s az ország teljes népességére utalva hozzátette: az ukrán hadsereg 40 milliós. Szadovij szerint Ukrajnában a demokrácia harcol a totalitárius rendszer ellen.
Ukrán források szerint a Lvivben becsapódott rakétákat a Kaszpi-tenger irányából lőtték ki az oroszok.
*A legfrissebb hírek szerint a támadásnak már hét halálos áldozata van.