„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Houstonban a tragédia napján 38 fok volt.
Meghalt egy 5 éves kisfiú, miután az anyja a houstoni otthonuk előtt felejtette három órára a bezárt autóban – írja a CNN.
A cikk szerint a nő a kislányával és a kisfiával együtt ment haza, és míg a lányával együtt besietett a házba, addig a fiát bennfelejtette az autóban. A cikk szerint az anya azért kapkodott, mert a lányának a születésnapi buliját készítette elő.
Aznap Houstonban 38 fokos hőség volt, a nő azt hitte, hogy a kisfiú a házban van.
A rendőrök szerint a fiú megpróbált kiszabadulni az autóból, még ki tudta csatolni a biztonsági övet, azonban az ajtót már nem tudta kinyitni. A helyi sheriff szerint utóbbi azért történhetett, mert bérelt autó volt, amit a fiú nem ismert.
Azt egyelőre még nem tudni, hogy az anya ellen vádat emelnek-e. Amerikában évente 39 gyermek hal meg, mert benne felejtik őket a forró autóban.
Másfél hete Magyarországon is meghalt egy kislány, mert egy egész napra bezárták egy óvodabuszba. Mentőhelikopterrel vitték a debreceni kórházba, ahol napokig az intenzív osztályon küzdöttek életéért. A kislány azonban meghalt.
Meghalt a négyéves kislány, akit az óvodabuszban felejtettek Tomajmonostrán
Életveszélyes állapotban vitték kórházba, de nem tudták megmenteni az életét.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.