szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Jóval 300 ezer fő fölé emelik a magas készültségi erők létszámát – jelentette be Jens Stoltenberg főtitkár.

Kedden kezdődik a NATO-csúcs Madridban, amelyet megelőzően a szervezet főtitkára, Jens Stoltenberg bejelentette: „jóval 300 ezer fölé emelik” a NATO magas készültségi erőinek létszámát. A lépés megerősített parancsnokságok és korszerűsített védelmi tervek felállítását igényli.

Stoltenberg szerint ez a NATO védelmének legnagyobb átalakítását jelenti a hidegháború óta.

A főtitkár szerint ehhez több beruházásra lesz szükség, szerinte a tagországok GDP-jének 2 százalékának megfelelő hozzájárulást „egyre inkább nem felső, hanem alsó határnak kell tekinteni”.

Úgy látja, a NATO-csúcs „átalakító jellegű” lesz: a szövetségesek várhatóan az új biztonsági helyzethez alkalmazkodó stratégiai koncepciót fogadnak el, amely Oroszországot tekinti a legközvetlenebb fenyegetésnek, és foglalkozik a Kína által jelentett biztonsági kihívásokkal is. Emellett megegyeznek az egymilliárd eurós költségvetésű NATO Innovációs Alap létrehozásáról, valamint egy ukrán segítségnyújtó csomagról is.

A főtitkár azt is bejelentette, hogy előrelépést szeretnének elérni Finnország és Svédország történelmi jelentőségű NATO-tagsági kérelmével kapcsolatban, a szövetség valamennyi tagállamának aggályait figyelembe véve.

Erdogan: Nem hagyjuk jóvá Svédország és Finnország NATO-csatlakozását

A múlt héten még azt mondta a török elnök, hogy csak fenntartásai vannak a két ország csatlakozásával szemben, most azonban keményebb hangot ütött meg.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!