szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az ukrán elnök szerint a tél beálltával a front is „befagyna”, vagyis még inkább elhúzódna a háború.

Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Friss cikkek a témában

Legkésőbb télig véget kell vetni Oroszország Ukrajna elleni háborújának, a legerősebb iparú demokráciákat összefogó G7 csoportnak pedig minden lehetséges segítséget meg kell adnia ehhez az orosz agresszió ellen védekező országnak – mondta Volodomir Zelenszkij ukrán államfő hétfőn a G7 csoport németországi csúcstalálkozóján diplomáciai források szerint.

A megbeszélésebe videón bekapcsolódó ukrán elnök azt mondta, hogy

a tél beálltával a front is „befagyna”, vagyis még inkább elhúzódna a háború, amit feltétlenül meg kell előzni.

Mindent meg kell tenni, hogy a még a tél előtt befejeződjenek a harcok – mondta Zelenszkij a Süddeutsche Zeitung című német lap európai diplomatákra hivatkozó beszámolója szerint.

Légvédelmi rendszerek

Az ukrán elnök mindenekelőtt légvédelmi rendszerek szállítására kérte a csúcstalálkozó résztvevőit, rámutatva, hogy Oroszország egyre inkább rakétákkal és repülőgépekkel támad országára. Arról is szólt, hogy a Heteknek tovább kell szigorítaniuk az Oroszország elleni gazdasági szankcióikat – írta a Süddeutsche Zeitung a hírportálján.

Nem jött el a tárgyalás ideje

Az AFP francia hírügynökség ugyancsak diplomáciai forrásokra támaszkodó jelentése szerint az ukrán elnök kijelentette, hogy egyelőre nem hajlandó a konfliktus tárgyaláson alapuló, diplomáciai rendezésére. Mint mondta, nem jött el a tárgyalás ideje.

Az AFP szerint Volodomir Zelenszkij azt is hangsúlyozta, hogy ragaszkodik ahhoz a Hetek körében vitatott – a többi között Olaf Scholz német kancellár által is fenntartásokkal fogadott – amerikai kezdeményezéshez, hogy Moszkva kőolajexportból származó bevételének korlátozása érdekében a Nyugat jelöljön ki egy árat, amely felett már nem hajlandó kőolajat vásárolni Oroszországtól. Az elképzelés bírálói szerint ilyen „vásárlói kartell” csakis akkor működhet, ha nem csak maroknyi ország, hanem a nemzetközi közösség igen jelentős része részt vesz benne.

A soros elnök Németország – a tanácskozás házigazdája – mellett az Egyesült Államokat, Franciaországot, Japánt, Kanadát, Nagy-Britanniát és Olaszországot, valamint nemzetek feletti intézményként az Európai Uniót összefogó G7 csoport a Volodomir Zelenszkijjel folytatott megbeszélés után külön közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy folytatják Ukrajna pénzügyi, humanitárius, diplomáciai és katonai támogatását, méghozzá „amíg csak szükséges”, vagyis korlátlan ideig.

Azt is hangsúlyozták, hogy egyedül az ukrán államháztartás stabilizálására és az alapvető állami szolgáltatások fenntartására az idén már 29,5 milliárd dollár támogatást biztosítottak, illetve ajánlottak fel. Folytatják és összehangolják a védelmi, katonai támogatást is, fegyverek és egyéb felszerelések szállítása mellett képzési, logisztikai és hírszerzési segítséggel is közreműködnek Ukrajna védelmi képességeinek fejlesztésében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!