Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Steven Seagal amerikai színész dokumentumfilmet forgat a donbaszi fejleményekről – mondta Denis Pusilin, az Ukrajnához tartozó, függetlenként csak Oroszország és Szíria által elismert Donyecki Népköztársaság vezetője kedden, miután találkozott Seagallal.
„Steven megjegyezte, hogy a tömegmédiában a konfliktusról beszélők 98%-a soha nem járt itt, ezért nem ismeri a világ az igazságot” – mondta a színészről Denis Pusilin a TASS cikke szerint.
A szakadár terület vezetője szerint Seagal hadifoglyokkal beszélt a jelenovkai fogolytáborban. Pusilin Telegram-csatornáján közölte, hogy néhány rab a közelmúltban meghalt az ukrán csapatok célzott rakétacsapása következtében.
A szakadár vezető szerint a színésznek nem lesz könnyű dolga az általa csak tömegmédiának nevezett híradásokkal szemben, ezért sok sikert kívánt a Seagalnak.
Az Oroszországi Liberális Demokrata Párt (LDPR) sajtószolgálata korábban azt közölte, hogy Seagal a párt vezetőjével, Leonyid Szluckijjal együtt járt Donbaszban, aki egyben az Orosz Állami Duma (a parlament alsóháza) nemzetközi bizottságának az elnöke is.