Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Azt már korábban is tudni lehetett, hogy titkosított dokumentumokat vitt el a rendőrség Donald Trump birtokáról, azt viszont most közölte a Nemzeti Levéltár, hogy mennyire sok olyan irat volt nála, amely nem kerülhetett volna ki a Fehér Házból.
Megküldte az amerikai Nemzeti Leváltár a tájékoztatást Donald Trump ügyvédjének, és ebből kiderült: a volt amerikai elnök több, mint 700 oldalnyi titkosított dokumentumot vitt el magával, amikor 2021 januárjában kiköltözött a Fehér Házból – írja a The New York Times.
Az FBI augusztus 8-án tartott házkutatást Trump floridai birtokán. Akkor annyit közöltek, hogy több szigorúan titkos besorolású iratot vittek el onnan, olyanokat, amelyeket tilos lett volna kivinni a Fehér Házból.
Trump állítja, a titkosságot elnökként feloldotta. A jogi csapata pedig egy különleges ügygazda kinevezését kérte, ennek kapcsán friss hír, hogy a CNN tudósítása szerint az üggyel foglalkozó bíró péntekig adott határidőt nekik, hogy pontosítsák, miért kérnek ilyet.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.