NATO-főtitkár: „Ukrajnának minden joga megvan, hogy visszafoglalja területeit és ebben támogatni is fogjuk”

Jens Stoltenberg azt mondta, a háborúért kizárólag Vlagyimir Putyin felelős. „Ha az oroszok felhagynak a háborúval, béke lesz. Ha az ukránok hagynak fel vele, azzal megszűnnek önálló államnak lenni” - tette hozzá.

  • hvg.hu hvg.hu
NATO-főtitkár: „Ukrajnának minden joga megvan, hogy visszafoglalja területeit és ebben támogatni is fogjuk”

Háború Ukrajnában

Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

Illegitimnek tekinti mind a NATO, mind az Európai Unió a négy ukrán régió orosz annexióját, pénteken késő délután pedig megszólalt a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg is. Szerinte a „II. világháború óta történt legnagyobb, európai földön történő területszerzésről, megkísérelt elcsatolásról van szó. Elítéljük az illegális kirakat-népszavazásokat. Az ilyen fajta földszerzés, annektálás illegális és illegitim. Ezek a földek Ukrajnához tartoznak” – idézte a főtitkárt az Euronews.

Stoltenberg szerint „ez egy történelmi pillanat: Putyin mozgósításba kezdett, nukleáris csapással fenyegetett, majd annektálta a területeket. Ezek közül egyik sem sugároz erőt. Ezek a tettek gyengeséget sugároznak és azt, hogy ez a háború nem a kijelölt célok mentén halad” – mondta.

A NATO főtitkára hozzátette: a háború kitöréséért kizárólag Putyin a felelős. „Ha az oroszok felhagynak a háborúval, béke lesz. Ha az ukránok hagynak fel vele, azzal megszűnnek önálló államnak lenni.

A mi szándékunk továbbra is az, hogy segítsük Ukrajnát, de a NATO nem vesz részt a konfliktusban”

– tette hozzá.

Stoltenberg reagált arra a hírre is, hogy Ukrajna gyorsított felvételi eljárást kezdeményezett a NATO-ban: mint mondta, a NATO ajtaja mindenki előtt nyitva áll, Ukrajna pedig úgy tesz, ahogy akar. „Most arra koncentrálunk, hogy azonnali támogatást biztosítsunk Ukrajnának, ez most a legfontosabb. Ukrajna legfontosabb célja az, hogy megvédje magát, de nekünk is fontos, hogy megvédjék magukat” – tette hozzá.

„Ha mi elfogadjuk az annektálást, akkor azzal elfogadjuk azt is, hogy a nukleáris fegyverrel való zsarolás sikeres. Vagyis nem tehetünk mást, mint hogy támogatjuk Ukrajna jogát arra, hogy megvédje magát” – részletezte Stoltenberg – „Oroszországnak meg kell értenie, hogy egy nukleáris háborút nem lehet megnyerni, nem lehet megharcolni. Ennélfogva támogatni fogjuk Ukrajnát a továbbiakban is, hogy képesek legyenek minél több területet felszabadítani az orosz megszállás alól”.

Putyin beszédéről és az ukrajnai népszavazásokról itt írtunk bővebben: 

A megszállt területeken szolgálnak majd a mozgósítottak, akadozik az orosz csapatok egészségügyi ellátása - háborús híreink

Az orosz védelmi minisztérium bejelentése szerint a bevonultatott katonák a területek ellenőrzése és védelme mellett tartalékként és erősítésként fognak szolgálni. Az elsősegélykészletekben jelentkező hiány nagyban hozzájárul a csapatok körében tapasztalható alacsony morálhoz.

 

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.