Az USA és szövetségesei által működtetett polgári műholdak is az oroszok célpontjaivá válhatnak

Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek kereskedelmi műholdjai legitim célpontokká válhatnak Moszkva számára, ha azok részt vesznek az ukrajnai háborúban – fenyegetőzött egy magas rangú orosz külügyminisztériumi tisztviselő.

  • hvg.hu hvg.hu
Az USA és szövetségesei által működtetett polgári műholdak is az oroszok célpontjaivá válhatnak

Háború Ukrajnában

Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

A TASZSZ orosz hírügynökség szerint Konsztantyin Voroncov, a külügyminisztérium fegyverzetellenőrzési osztályának igazgatóhelyettese így nyilatkozott erről:

A kvázi polgári infrastruktúra legitim célpontja lehet egy megtorló csapásnak. Arról van szó, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei fegyveres konfliktusokba keverik a polgári űrinfrastruktúra elemeit, beleértve a kereskedelmi célúakat is.”

Tavaly az oroszok fellőttek egy műhold elleni rakétát, és meg is semmisítették vele az egyik saját szatellitjüket, ezzel bizonyítván, hogy képesek támadólag fellépni az űrben is akár. Voroncov az ENSZ-szel azt közölte, hogy az USA és szövetségesei a nyugati dominancia erőszakos fenntartására használják a világűrt, és az ukrán háborús erőfeszítéseket segítő nyugati műholdak ennek a veszélyes tendenciának a példái.

Ugyan Voroncov nem említett konkrét vállalatokat, ugyanakkor közismert, hogy Elon Musk cége, a SpaceX továbbra is finanszírozza az Ukrajna fölött internetelérést biztosító, műholdalapú Starlink szolgáltatást.

Hogy kerül a wifi az ukrán-orosz frontra?

200 mbps sebességű internetelérést vitt Ukrajnába Elon Musk Starlinkje, ami több szakértő szerint is nagyot fordított az információs háború, ezzel pedig a tényleges háború menetén. Az egész ráadásul egy tweettel kezdődött.

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.