Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Bejárták a világot a Herszonban ünneplő ukránok képei, a fővárost azonban közel sem járja át a háború eddigi legnagyobb győzelmének öröme – olvasható az e heti HVG-ben. A lapnak az elmúlt hónapokban a hadseregben szolgáló önkéntesek és civil szervezetek segítői meséltek arról, hogyan élik meg ismerőseik halálát, és hogyan tágul a szakadék az egykori testvérnépek között.
"Eddig nem tudtam sírni, de amikor bizonyossá vált, hogy meghalt, egy pillanatra feltört belőlem" – mondta Aljona, akinek egyik legjobb barátja halt meg Herszon közelében egy ütközetben. A háború előtt operatőrként dolgozó, majd egy harmincfős egység parancsnokaként szolgáló Timofij pedig arról beszélt a HVG tudósítójának, hogyan tanult meg együtt élni a gyásszal.
Egymás között ugyan még gyakran oroszul beszélnek a kijeviek, de idegenekhez már csak ukránul szólnak, a háborút pedig következetesen „teljes kiterjedésű inváziónak” hívják. Biztosak benne, hogy nincs más választásuk Oroszországgal szemben, mint harcolni még úgy is, hogy az ellenség zsoldosaival szemben saját ismerőseik, értelmiségiek, „Ukrajna legjobbjai” veszik fel a fegyvert.
A teljes riport a csütörtökön megjelenő HVG-ben, illetve hamarosan a HVG360-on olvasható.
