Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az egykori amerikai elnök nem volt vádlott, de az ügyészség azt állította, az adóelkerüléshez az ő személyes jóváhagyása kellett.
A Trump Organization nevű céget tavaly decemberben 17 adóügyi bűncselekményben marasztalták el, így egyebek mellett bűnszervezetben folytatólagosan elkövetett adóvisszaélésben is megállapították bűnösségét. Ebben az ügyben Juan Manuel Merchan bíró pénteken a törvény szerinti kiszabható legmagasabb összegre, 1,6 millió dollárra (kb. 585 millió forintra) büntette a korábbi elnök cégét.
Az ítélethirdetésen sem Trump, sem a Trump Organization működtetésében szerepet vállaló gyerekei nem voltak jelen. A volt elnök az eljárásban nem állt bíróság elé, és tagadta, hogy tudott volna arról: cégének vezetői megsértették az adószabályokat. Trump politikai boszorkányüldözésnek nevezte a pert, ügyvédei pedig közölték, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.
Joshua Steinglass, az eljárás ügyésze azt hangsúlyozta az ítélethirdetés után, hogy a kiszabott bírság csupán a töredéke a Trump Organization bevételének.
A decemberben zárult eljárásban Alex Weisselberg, a Trump Organization felfüggesztett pénzügyi vezetője vádalkut kötött az ügyészséggel. A korábbi cégvezető 15 bűncselekményben elismerte bűnösségét, és azt, hogy tudtával történt az adócsalás-sorozat, valamint azt is, hogy 1,76 millió dollár jövedelem után nem fizetett adót. Cserébe kedden 5 hónap börtönbüntetést szabtak ki rá.
Kimondta az esküdtszék: adót csaltak és hamis papírokat adtak le a Trump-cégbirodalom két vállalkozásánál
Úgy indultunk neki az amerikai félidős választásoknak, hogy a republikánusok nagy áttörése jöhet, ehhez képest az alsóházban csak szűk többségük lett, most pedig, hogy megvan az utolsó eredmény is a georgiai második fordulóból, kiderült, hogy a Szenátusban a demokraták még növelték is az előnyüket.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.