Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
A Kijev környéki csubinszkei menhelyről menekítettek ki vadállatokat az ukrajnai harcok elől. A kimentett állatok mintegy kétharmadát a lengyelországi Poznan állatkertjébe szállították, a többit pedig a keleti országrészből a biztonságosabbnak vélt Nyugat-Ukrajnába telepítették át.

A menhelyet az 50 éves, közgazdász végzettségű Natalija Popova alapította, és az UA Animals ukrán állatvédő csoporttal együttműködve már több mint háromszáz, fogságban tartott állatot mentett meg a pusztulástól, köztük számos magántulajdonban levő nagymacskát.

A Poznani Állatkert partnerintézmények bevonásával gondoskodik az állatok elhelyezéséről.
