Kétszáz szülő és gyerek verekedett össze egy amerikai középiskolában
Egy rendőrt is arcon ütöttek, sőt, valószínűleg meg is harapták.
MTI
Legalább kétszáz szülő és gyerek verekedett össze egy alternatív középiskolában szerdán az Egyesült Államokban, Louisiana állam székhelyén, Baton Rouge-ban – közölték a helyi hatóságok.
A tömegverekedésben egy rendőr is megsérült és kórházba került, tíz diákot pedig letartóztattak. Casey Rayborn Hicks, helyi seriff hivatalának szóvivője elmondta, hogy a rendőrséget reggel 8 óra 15 perckor riasztották egy verekedéshez a Baton Rouge-i Readiness Superintendent's Academy középiskolába, amely egy alternatív tanintézmény magatartási problémákkal küzdő diákok számára.
A hatóságok becslése szerint kétszáz ember vett részt az iskola udvarán zajló tömegverekedésben. "Egy rendőrt arcon ütöttek, és valószínűleg meg is harapták, törött csípővel és fejsérülésekkel szállították kórházba" – közölte a szóvivő.
A Baton Rouge-i seriff hivatala tíz diákot vett őrizetbe, a többi között hatóság elleni erőszak, rendbontás, az iskola rendjének megzavarása és intézkedésnek ellenállás vádjával.
Az egyelőre nem világos, hogy mi váltotta ki a tömegverekedést, de a hatóságok egy lőfegyvert is találtak az iskola előtti füves területen.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.