Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szerencsére mindhárman jól vannak.
„Jelenleg három magyarról tudunk, akik a csehországi buszbalesetben érintett Flixbuson utaztak, mindhárman jól vannak!” – közölte Menczer Tamás hétfő este a Facebookon.
Az államtitkár szerint egy apáról és a fiáról, valamint még egy férfiről van szó.
Tomás Berának, a FlixBus szóvivője az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy az utasok állampolgárságát nem tartják nyilván. Értesülései szerint magyar nyelvű kommunikációt három utas igényelt. Kettőt közülük a mentők kórházba szállítottak általános kivizsgálásra.
Miután egyikük sem volt sérült, elengedték őket. A harmadik magyar nyelvű utas elutasította a kivizsgálást is.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Budapestről Prágába tartó busz ütközött össze egy másik busszal Brno mellett, az egyik sofőr meghalt, 76 ember megsérült.
A sérültek közül többeket a tűzoltóknak kellett kimenteniük a roncsok közül.
Menczer azt is bejelentette, hogy a prágai nagykövetség kapcsolatban van a hatóságokkal és az utazási társasággal, és minden segítséget megadnak.
Budapestről Prágába tartó busz ütközött össze egy másik busszal Brno mellett, az egyik sofőr meghalt, 76 ember megsérült
A súlyosabb sérülteket helikopterrel szállították a környékbeli kórházakba.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.