A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Egy menekülteket szállító hajót érte a baleset.
Újabb hajószerencsétlenség történt az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigete mellett szerdán, a balesetben negyvenegy menekült halt meg, négy embert sikerült megmenteni – írja a BBC. A túlélő három férfi és egy nő beszámolója alapján a hajó az olasz szigettől 130 kilométerre fekvő tunéziai Sfax városából indult csütörtökön, a fedélzeten negyvenöten utaztak, köztük három gyerek is. Vasárnap ugyanott elsüllyedt másik két jármű is és bár egyelőre nem egyértelmű, hogy a múlt heti tragédiában - amelyben összesen több mint ötven utast sikerült megmenteni - érintett hajó egyikéről szólnak-e a szerdai hírek is. Az akkori mentés kezdete után néhány órával egy nő és egy óvódás korú kisgyerek holttestét találták meg, 30 embert pedig nagy erőkkel kerestek.
Az elmúlt napokban több mint kétezer olyan menekült érkezett Lampedusára, akiket a parti őrség és civil szervezetek együttes erőfeszítéseivel gyűjtöttek össze a partok közelében, az erős szelek miatt ugyanis jelentősen megnehezedett a vízi közlekedés – írja a Guardian.
Csak idén már több mint 1800-an vesztették életüket a Földközi-tengeren, miközben Észak-Afrikából tartottak Európa felé, a tengeri átkelés veszélyeivel ebben a cikkben foglalkoztunk bővebben:
Akkor is fulladtak meg menekültek a Földközi-tengeren, amikor az Európai Parlament delegációja ott járt
Olaszország legdélibb szigetére, Lampedusára látogatott az Európai Parlament szabadságjogokért felelős bizottságának delegációja. Lampedusa a Közép-Mediterrán migrációs útvonal frontvonalában van, még a képviselők ottjártakor is mentették a partiőrség tagjai a tengerből a pórul járt menekülteket. Nem csoda tehát, hogy az itt dolgozó szakembereknek bőven voltak javaslatai az EU új migrációs jogszabályával kapcsolatban.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.