Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A száműzetésben élő Carles Puigdemont katalán exelnök pártjának frakciója dönthet a spanyol kormányalakításról: támogatták a parlament szocialista elnökjelöltjét voksukkal, ezzel pedig Pedro Sánchez volt kormányfő is közelebb került az újrázáshoz.
Úgy fest, hiába kapott ki a július végi spanyolországi választáson a baloldal, mégis Pedro Sánchez volt szocialista kormányfő fog először megpróbálkozni a kormányalakítással. Az El País csütörtökön azt írta, az utolsó pillanatban a szocialisták megállapodták a katalán, Junts nevű párttal: a Carles Puigdemont száműzött, volt katalán elnök pártja megszavazta a szocialista jelöltet, Francina Armengolt a spanyol házelnöki pozícióért.
A Junts a mérleg nyelvévé vált. Hét helyet szereztek a júliusi választásokon a spanyol parlamentben, azzal pedig, hogy leszavaztak Armengolra, Sánchez kormányalakításának esélyét növelik jelentősen. Puigdemont 2017-ben kényszerült száműzetésbe, miután az akkori spanyol kormány szétverette a katalán függetlenségről szóló népszavazást.
A júliusi választásokon a spanyol jobb és baloldali pártok egyaránt 171-171 voksot szedtek össze a parlamentben, a házelnöknek pedig kulcsszerepe van a jogalkotás, törvénykezés folyamatában, így mindkét blokk azért lobbizott, hogy az egyikükhöz sem tartozó katalán párt az ő jelöltjüket válassza.
Mindezt azonban a hírek szerint a Junts nem ingyen teszi: az őket vezető Carles Puigdemont általános amnesztiát követel a majdani kormánytól a 2017-es katalán függetlenségi népszavazást lebonyolítóknak. De nem áll meg itt: azt követeli Madridtól, hogy engedélyezze Katalóniának, hogy 2017 után újra szavazhasson a saját függetlenségéről.
A Politico beszámolója szerint azonban a baloldal úgy állapodott meg a Juntsal, hogy sem az amnesztia, sem az új népszavazás kiírása nem szerepel a megállapodásban.
Sánchez és szövetségesei az egész választási kampányban azt mondták, hogy Puigdemont követeléseit nem fogják figyelembe venni, hiszen azok ellentétesek a spanyol alkotmánnyal. Megpróbáltak a Juntsnak más ajánlatokat tenni, azonban mindeddig mással nem jártak sikerrel.
Szeretettel Brüsszelből: Újra történelmet írhatnak Waterlooban
A belgiumi száműzetésben élő Carles Puigdemont katalán szeparatista pártja, a Junts hét képviselői helyet szerzett a spanyol parlamentben. Ez épp elég lehet ahhoz, hogy a 2017-es, törvénytelennek nyilvánított katalán függetlenségi népszavazás miatt elítélt, illetve körözött politikus legyen a királycsináló Madridban.
A Politico értesülései szerint a Junts legfőbb követeléseit nem érte el, azonban komoly gesztusokat tettek feléjük a szocialisták: támogatni fogják a katalán nyelv használatát és egy külön parlamenti bizottságot fognak felállítani a katalán szeparatisták elleni megfigyelési ügyek feltárására.
Sánchez ugyan közelebb került ahhoz, hogy ismét kormányt alakítson, de még nincs a célvonalnál: ahhoz, hogy hivatalban maradhasson, a Juntsot maga mellett kell tartania, Puigdemont pártjának vele kell szavaznia.
(Címlapképünkön Carles Puigdemont.)
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.