Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A támadást egy harmadik turista túlélte, ő azt mondta, eltévedtek és kifogyott az üzemanyaguk, amikor tüzet nyitottak rájuk.
Agyonlőtt két jet-skis turistát az algériai parti őrség a BBC beszámolója szerint. A két nyaraló jet-skivel indult el a marokkói Saidia üdülőhelyről, ők átértek Algériába. Volt velük egy harmadik ember is, őt a parti őrség fogta el a tengeren. A támadást túlélő férfi a marokkói sajtónak azt mondta, hogy szó sem volt szándékos határsértésről:
csupán eltévedtek és kifogyott az üzemanyaguk.
Elmondása szerint tudták, hogy Algériában vannak, mert egy fekete gumicsónak közelítette meg őket, azonban segítségnyújtás helyett rájuk lőttek. A férfinek a bátyját és egy barátját ölték meg az őrök.
A holttesteket az algériaiak viszont nem húzták ki a vízből, hanem hagyták ott lebegni, egy marokkói halász levideózta azokat, így Marokkóban komoly botrány lett az esetből. Az Algéria és Marokkó közötti határt 1994-ben zárták le, Algéria pedig két éve ellenségeként hivatkozott Marokkóra.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.