Ingyenes lesz a tömegközlekedés Rómában a diákoknak

Egy csavar van a történetben: csak a helyi diákoknak nem kell fizetniük majd a buszért, metróért, villamosért.

  • hvg.hu hvg.hu
Ingyenes lesz a tömegközlekedés Rómában a diákoknak

Ingyenessé teszik Rómában a tömegközlekedést a 19 év alattiaknak – szúrta ki az rtl.hu. Ez azt jelenti, hogy helyben négyszázezer tanulónak lesz ingyenes útja busszal, villamossal és metróval az olasz fővárosban a szeptember közepi tanévnyitó után.

Róma ezzel az első olyan olasz város lett, ahol ingyenessé tették a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti fiataloknak. A tizenegy év alattiaknak sincs mitől tartaniuk: ők már most is ingyenesen vehetik igénybe a római tömegközlekedést.

Egyetlen feltétel van, ami egyúttal kizárja a kedvezményből a turistákat: a tanulónak római bejelentett lakhelye kell, hogy legyen. Az ingyenes utazási lehetőséghez pedig ki kell váltani egy egyszeri kártyát, ami viszont már nem ingyenes, hanem ötven euróba került. Ez viszont még így is megéri, mert a diákbérlet árát a hatóságok 130 és 250 euró közé lőtték be, a családok vagyoni helyzetétől függően.

Olasz elemzők szerint azonban ez nem több, mint kampányfogás: a főpolgármester, Roberto Gualtieri támogatottságát akarják vele megtolni, akinek a népszerűsége tíz százalékponttal csökkent, mióta két éve megválasztották, mára pedig nem éri el az ötven százalékot sem.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.