„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Nem akar a hatalmas ország nevében sem emlékezni a brit gyarmatosítás időszakára.
Új nevet kaphat India, írja a CNBC parlamenti forrásokra hivatkozva. Az ország szavazhat arról, hogy a későbbiekben Bharati Köztársaság néven szerepeljen a térképen. Egy G20-as vacsorameghívót már az új, tervezett névvel küldtek ki.
Narendra Modi miniszterelnök pártjának egy képviselője, Harnath Singh Yaday arról beszélt, hogy az egész ország követeli a Bharat szó használatát az India helyett. Az India szót a britek ragasztották az országra, míg a Bharat a kultúrájuk jelképe, mondta a politikus.
Az alkotmánymódosítás nemsokára a parlament elé is kerülhet, az információk szerint szeptember 18-án tartanának különleges ülést, ahol az ország nevéről döntenek. A kongresszus ellenzéki vezetője, Jairam Ramesh azonban komolyan kritizált az ötletet, szerinte ez történelemtorzító hatású lépés lehet.
Az ország neve több indiai nyelven is Bharat, a szó a szanszkrit nyelvből származik és a hindu irodalom egyik legendás királya, Bharata nevéből jön.
BREAKING: ������������ India may be renamed as Bharat in special session of Parliament on September 18.
— World of Statistics (@stats_feed)
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.