Netanjahu: "Ez még csak a kezdet", Izrael totális támadást indított a Hamász ellen – ez történt az izraeli-palesztin háború harmadik napján
Utolsó frissítés:
A gázai kórházakat elöntötték a sebesültek, miután Izrael a szombati támadást követően megtorló csapásokat intézett a város ellen, Szijjártó Péter közölte, hogy a magyar légierő gépei 325 embert mentettek ki Izrael területéről.
Most érkezett
Izrael több mint 500 célpontra mért csapást az éjszaka folyamán a Gázai övezetben
Izrael több mint 500 célpontra mért csapást az éjszaka folyamán a Gázai övezetben – közölte az izraeli hadsereg hétfő reggel.
Az izraeli katonaság szóvivője tudatta, hogy az övezet közelében még 7-8 helyen folynak harcok, négy hadosztályt vezényeltek az ország déli részébe, és a tervezettnél tovább tart a biztonság helyreállítása. Beszámolt arról is, hogy a Hamász iszlamista fegyveresei közül páran továbbra is képesek bejutni Izraelbe.
(MTI)
Percről percre
Legalább négy amerikai halottja van a Hamász izraeli támadásának
Legalább négy amerikai állampolgárról feltételezik, hogy a szombati Hamász-támadások során életüket vesztették – közölték vezető amerikai tisztviselők vasárnap esti tájékoztatójukon. A jelenlévők közül többen úgy vélik, hogy a halottak száma emelkedni fog a következő napokban.
Gilad Erdan, Izrael ENSZ-nagykövete szerint "tucatnyi" amerikai állampolgár volt a túszok között is.
(Haaretz)
260 halottja van már az izraeli zenei fesztiválon bekövetkezett támadásnak
A Supernova zenei fesztivál halálos áldozatainak száma 260-ra emelkedett – közölte az izraeli média a Zaka helyi mentőügynökségre hivatkozva.
Mintegy 3000 ember vett részt az egész éjszakán át tartó rave-fesztiválon, amelyet a Hamász egy Izrael elleni nagyszabású meglepetésszerű támadás részeként vett célba. A fesztivált a Negev-sivatagban, a Re'im Kibbutz közelében tartották – nem messze a Gázai övezettől.
(BBC)
Irán tagadja, hogy köze lenne a Hamász támadásához
Irán „nem vett részt” a Hamász fegyveresei által Dél-Izraelben végrehajtott támadásban – közölte az ország ENSZ-hez akkreditált missziója a BBC tudósítása szerint. „Határozottan kiállunk Palesztina rendíthetetlen támogatása mellett, azonban nem veszünk részt a palesztin válaszlépésekben, mivel azokat kizárólag maga Palesztina hozza meg" – áll a teokrácia vasárnap kiadott közleményében.
A Fehér Ház megerősítette, hogy amerikai állampolgárokat öltek meg Izraelben
A Fehér Ház szerint több amerikai állampolgárt öltek meg Izraelben, bár konkrét számot nem közöltek – írja a BBC. A Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője szerint az amerikai kormány szorosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és kapcsolatban áll az izraeli helyi hatóságokkal.
A gázai egészségügyi minisztérium szerint 413 áldozata van az izraeli válaszcsapásoknak
A 2300 sérültön felül 413 halálos áldozata is van a Gáza ellen intézett izraeli válaszcsapásoknak – írja a Facebookon a gázai egészségügyi minisztérium. Közlésük szerint a halottak között 78 gyerek és 41 nő is található.
A BBC értesülései alapján a gázai kórházakat elárasztották a sebesültek, ahol a sérültek kezelésén felül még komoly kihívást jelentenek az áramkimaradások is. Az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezetének közleménye szerint 73 538 menekültnek nyújtanak jelenleg szállást a palesztin enklávé 64 iskolájában.
Szijjártó Péter: A magyar légierő két gépe 215 embert menekített ki Izraelből
A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciója keretében a Magyar Légierő két repülőgépe 215 emberrel a fedélzetén elhagyta az izraeli légteret, és immár biztonságos légtérben haladnak Magyarország felé – írta Szijjártó Péter vasárnap este a Facebook-oldalán.
Szombat óta több mint 700 izraeli halt meg, a sebesültek száma 2150
Továbbra is izraeli túszokat tartanak fogva a Hamász fegyveresei Gázában, miközben a szombat óta zajló harcoknak és terrortámadásoknak mostanra már több mint 700 izraeli esett áldozatául – derül ki az izraeli hadsereg (IDF) legfrissebb közleményéből.
Eszerint a sebesültek száma 2150-re rúg, miközben a Hamász 3284 rakétát lőtt ki a Gázai övezetből. Ezzel egyidejűleg az izraeli ellentámadás 653 olyan célpontot lőtt ki, amelyik kapcsolatban hozható a terrorszervezettel.