Elismerte az izraeli hadsereg a dzsabáliai menekülttábor bombázását – tudósításunk az izraeli–palesztin háborúról
Utolsó frissítés:
Az izraeli hadsereg pénteken indított szárazföldi akciója óta folyamatosak a harcok a gázai övezetben, de összecsapások zajlottak Ciszjordániában is az izraeli katonák és palesztin fegyveresek között. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint egy ötödik magyar származású túsza is van a Hamásznak, az október 7-i terrortámadásnak pedig van egy halálos magyar származású áldozata is. Még mindig legalább 240 túszt tart fogva a csoport.
Most érkezett
Percről percre
A Gázai övezetben már több mint 8300 halálos áldozata van a háborúnak
Legalább 8 306 ember - köztük 3457 kiskorú - vesztette életét Gázában azóta, hogy Izrael megkezdte az enklávé megtorló bombázását - közölte a Hamász vezette egészségügyi minisztérium a BBC szerint.
A halálos áldozatok között 2136 nő és 480 idős ember szerepel a nyilvántartások szerint.
Az Egészségügyi Világszervezet arra figyelmeztetett, hogy a gázai kórházak alig működnek az áram- és ellátmányhiány miatt. Amíg nem érkezhet üzemanyag-szállítmány Gázába, addig képtelenség működtetni nemcsak a kórházak, de az óvóhelyek, vízkezelő és szivattyúállomások, valamint a csatornarendszer áramellátását is.
Sárga csillag viselésével tüntet Izrael ENSZ-nagykövete
Gilad Erdan, Izrael ENSZ-nagykövete megfogadta, hogy sárga csillagot visel, amíg az ENSZ Biztonsági Tanácsa „el nem ítéli a Hamász atrocitásait" és nem követeli a túszok "azonnali szabadon bocsátását".
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a konszenzus hiánya miatt hétfőn egy sor, az izraeli és gázai helyzetet tárgyaló határozatot nem tudott elfogadni.
Az IDF azt állítja, hogy "a Hezbollah infrastruktúrájára" mért csapást Libanonban
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) olyan felvételeket tett közzé, amelyeken az állítása szerint a Hezbollah libanoni infrastruktúráját célzó légicsapás látható.
Az Izraeli Légierő vadászrepülőgépei csapást mértek a Hezbollah terrorista infrastruktúrájára, beleértve fegyvereket, állásokat és helyszíneket Libanonban
- közölte az IDF kedden az X-en közzétett bejegyzésében.
A Hezbollah, az Irán által támogatott és a Hamásszal szövetséges nagyhatalmú libanoni milícia október 7. óta váltott határon átnyúló tüzet az IDF-fel.
(BBC)
Hazatért a Hamász által elsőként szabadon engedett, amerikai túsz
Natalie Raanan amerikai tinédzser, akit a Hamász az október 7-i, Izrael elleni merénylet során rabolt el, biztonságban megérkezett Chicagóba, miután a múlt héten szabadon engedték - közölte Yinam Cohen, Izrael középnyugati főkonzulja.
Megkönnyebbültem, hogy Natalie Raanan hazatért Chicagóba. Családtagjai türelmetlenül várták a visszatérését, és ma osztozom az örömükben
- írta az X-en, és hozzátette: "Miközben Natalie hazatérését ünnepeljük, megemlékezünk arról a 239 túszról, köztük csecsemőkről, gyerekekről, nőkről és idősekről, akiket még mindig fogva tart a Hamász Gázában".
A 17 éves lányt 59 éves édesanyjával, Judittal együtt 10 nappal ezelőtt szabadították ki "humanitárius okokból" a Hamász szerint. Ők voltak az első foglyok, akiket a militáns csoport szabadon engedett.
(BBC)