Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Tiltott vegyi fegyverek civilek elleni használata miatt.
Franciaország nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Bassár al-Aszad szíriai elnök ellen tiltott vegyi fegyerek civilek elleni használata miatt, írja a SkyNews. A szíriai államfő ellen ez az első nemzetközi elfogatóparancs, al-Aszad az ENSZ szakértői szerint háborús bűncselekményt vitt véghez, amikor a 2011-ben kezdődő tüntetésekre brutális leszámolással válaszolt.
Az államfőt emberiesség elleni bűncselekménnyel és háborús bűnökben való bűnrészességgel vádolják. 2013 augusztusában Douma városában és Kelet-Gúta körzetében több mint ezer ember halálát okozta, hogy vegyi fegyvereket vetettek be. Szíria tagad.
Aszad testvére, Maher al-Aszad, a 4. páncélos hadosztály parancsnoka, valamint a szíriai hadsereg két tábornoka, Ghaszan Abbasz és Bassam al-Haszan ellen szintén elfogatóparancsot adtak ki.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.