Moszkvában bekérették Lilian Dariit, Moldova oroszországi nagykövetét, az orosz kormány pedig határozott tiltakozását fejezte ki a moldovai félnél az orosznyelvű sajtóorgánumok „politikailag motivált, folyamatos üldözése miatt, ami egyebek között hírportálok elérhetetlenné tételében is megnyilvánul" - közölte az orosz külügyminisztérium.
A tárca „Lilian Dariival tudatta, hogy aszimmetrikus intézkedésként megtiltotta a Moldovai Köztársaság több tisztségviselőjének a beutazást az Oroszországi Föderáció területére" - áll a közleményben.
Mint beszámoltunk róla, október végén a chisinaui hatóságok megvonták 12 moldovai televíziós csatorna műsorszórási engedélyét, és blokkolták többtucatnyi orosznyelvű hírportál elérhetőségét. A döntést azzal indokolták, hogy az érintett portálok „információs háborút" folytattak Moldova ellen, és „információbiztonsági fenyegetést" jelentettek. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő akkor közölte, hogy Chisinau lépése nem marad válasz nélkül.
Moldova és Oroszország viszonya nem sokkal az ukrajnai háború kirobbanását követően romlott meg, konkrétan azután, hogy Maia Sandu moldovai elnök azzal vádolta meg Moszkvát, hogy destabilizálási céllal puccsot készített elő a kormánya ellen. Oroszország tagadta ezt, és oroszellenességgel vádolta meg a moldovai vezetést.
A moldovai kormány 2022 júniusában korlátozta első ízben a területén fogható orosz tévéállomások elérhetőségét úgy, hogy a szórakoztató műsorok és a filmek maradhattak, az ukrajnai háborúval kapcsolatos hír- és elemzőműsorokat azonban blokkolták.
(Nyitóképünkön Maia Sandu moldovai elnök látható. Fotó: AFP)
Háború Ukrajnában
2022 óta tart az orosz-ukrán háború. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.